Interaktív múzeumsátor fényfestéssel Budapesten

Péntekig Budapesten, az 56-osok terén várja interaktív múzeumlátogatásra az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Századok Sátra elnevezésű építményegyüttese és gömbsátra.

A látogatók 21. századi látványeszközök segítségével ismerkedhetnek meg a történelem egyes eseményeivel, köztük az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseivel is. Az óriási félgömbben padló- és mennyezetvetítés, videomapping, infografikai és fátyolvetítés fogadja az érdeklődőket, akik részesei lehetnek például a muhi csatának és a különböző korok divatjába is betekintést nyerhetnek.

Császtvay Tünde, az MNM általános főigazgató-helyettese, a projekt vezetője a hétfői sajtóbejáráson elmondta: a vándortárlattal minél szélesebb közönségnek szeretnék bemutatni a nemzeti múltat és a műkincseket.
Ezzel a "látványshow-val", amelyet igen komoly koncepció alapján dolgoztak ki, azt is szeretnék megmutatni, hogy milyen sokféle módon lehet beszélni a múltról - hangsúlyozta, hozzátéve: a múzeum feladata őrizni az értékeket, emellett azonban folyamatosan meg kell újulnia és új hangokat kell keresnie, hogy bevonzza a látogatókat.



A Múzeumkörút elnevezésű országjáró múzeumprojekt a Magyar Nemzeti Múzeum és 10 vidéki intézményének egységes bemutatkozása, amely az elmúlt időszakban Esztergomban, a Sziget fesztiválon, Miskolcon és Szegeden is megjelent.

A projekt célja, hogy az általános és középiskolások minél jobban megismerjék a Magyar Nemzeti Múzeumot és a hozzá tartozó társintézményeket, valamint kedvet kapjanak és fel is keressék majd azokat. A szervezők számára kiemelten fontos a hátrányos sorsú gyermekek tudáshoz juttatása.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.