Iszaptenger lep el két balatoni strandot

Balatonmáriafürdő önerőből nem tud mit kezdeni a tópartot másfél-két kilométer hosszan ellepő félméteres iszappal, ami két strandjának üzemeltetését is ellehetetlenítheti - közölte Galácz György, a település polgármestere. Jelezte: eddig nem kaptak segítséget a probléma megoldásához.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

A dél-balatoni község partjait tavaly ősszel, egy vihar után lepte el az iszap pár nap leforgása alatt olyan mértékben, amire korábban nem volt példa. A tél folyamán az iszap egy része partra került, másik része pedig eltűnt a tó úgynevezett iszapvándorlása következtében, de nagy része partközelben maradt. A becslések szerint az 50-60 centiméter vastag iszapréteg kiterjedése ma másfél-két kilométer hosszú és több mint száz méter széles.

A polgármester elmondása szerint eddig csaknem 20 millió forintnyi kötelezettséget vállalt az önkormányzat a helyzet kezelésére. Engedélykérés után kivágták az iszapot megtartó nádat, folyamatosan takarították a befolyókon felállított iszapcsapdákat, és megrendelték egy 30, valamint egy 40 méteres strandbejáró megépítését. Várhatóan ez a hosszúság sem lesz elegendő azonban ahhoz, hogy a strandolók eljussanak a vízig azon a két strandon, amelyek szárazföldi részeit, játszótereit, vizesblokkjait már felkészítették a szezonra.



"Az utolsó pillanatban vagyunk a szezonra való felkészülésben, nagy a feszültség a településen a kialakult helyzet miatt, különösen a vállalkozók és a nyaralótulajdonosok körében" - mondta Galácz György. Hozzátette, eddig hiába kért, nem kapott segítséget a probléma megoldásához, a Balaton Fejlesztési Tanács nem rendelkezik ehhez kerettel. Közölte azt is: az állami tulajdonú meder kezelőjének számító vízügy szerint az érintett strandok üzemeltetőinek, vagyis az önkormányzatnak feladata a kotrás; ennek megtervezéséhez megrendelés esetén készek szakmai segítséget nyújtani.

Az önkormányzat korábban már megrendelt a vízügytől egy lepelkotrást, de ez nem elegendő, hiszen csak az iszap felső rétegét érinti. Azért sem szolgálhat megoldással, mert a vízügy egyetlen mocsárjáró kotrógépe tönkrement a máriafürdői munka közben - mondta a polgármester.

Balatonmáriafürdőn már két évvel ezelőtt is akadtak kisebb problémák az iszappal, amikor egy 10 millió forintból felújított partszakaszt tüntetett el. A mostani, a korábbinál jóval nagyobb, ráadásul magasabban tartott balatoni vízszint mellett kialakult iszaptengerre egyelőre nincs semmiféle tudományos magyarázat a polgármester tájékoztatása szerint, aki szeretné ezért elérni, hogy induljon kutatás a balatoni iszapvándorlásról, "hiszen enélkül nem lehet tudni, a jövőben hol okozhat gondot, mint ahogy azt sem, hogy a kikötőépítések miként befolyásolják ezeket a mozgásokat".

A település most azt reméli, hogy az állami vis maior keretből kaphat támogatást Móring József Attilának (KDNP), a térség országgyűlési képviselőjének közbenjárásával, hiszen ekkora mennyiségű iszap kitermelésére és zagytérben elhelyezésére egészen bizonyosan nem rendelkezik kellő forrással - mondta a polgármester.

Forrás: MTI


Díjazták a legjobb utasbiztosításokat

Díjazták a legjobb utasbiztosításokat 

A kezdeményezés célja a minőségi verseny ösztönzése a biztosítási piacon.
Drónok és a jövő technológiái a szolnoki repülőmúzeumban

Drónok és a jövő technológiái a szolnoki repülőmúzeumban 

A drónokról, a repülésről és a jövő technológiájáról szól a VI. RepTár Drone Day augusztus 1-jén, szombaton a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.
Bezár a keszthelyi kutyás strand, kilép a város egy balatoni szövetségből

Bezár a keszthelyi kutyás strand, kilép a város egy balatoni szövetségből  

Nem volt hosszú életű az örvendetes, kutyáknak kínált vállalkozás. Reagált a Keszthelyi Kutyás Élménypark üzemeltetője – levelét közöljük.
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez

KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez 

Aki a Ráckevei–Soroksári Duna-ág térségében keres aktív kikapcsolódást, annak érdemes Kiskunlacházán megállnia.
Esztergom idén öt napon át ünnepli az államalapítást

Esztergom idén öt napon át ünnepli az államalapítást 

Magyarország első városa idén is méltó módon tiszteleg államalapító királyunk emléke előtt.
Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs művészet legjava a hétvégén Balatonfüredre érkezik

Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs művészet legjava a hétvégén Balatonfüredre érkezik 

Huszonkét galéria mutatkozik be a hétvégi Füred Art Weeken.
Keleti csoda a szegedi füvészkertben

Keleti csoda a szegedi füvészkertben 

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya látható Szegeden.
Jön a Strandok Éjszakája

Jön a Strandok Éjszakája 

Több mint ötven hazai fürdő csatlakozik az Strandok éjszakájához szombaton.
Négy turisztikai alrégióra osztanák a Balatont – megalakult a B4 Szövetség

Négy turisztikai alrégióra osztanák a Balatont – megalakult a B4 Szövetség 

Új turisztikai együttműködés jött létre a Balaton térségében.
Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője

Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője 

Kapitány István Csendes Olivért kérte fel a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésére.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.