Mit bír el a Velencei-tó?

Megkezdődött a Velencei-tó kapuja turisztikai beruházás II. ütemének megvalósítása.

A munkák 1,5 milliárd forint európai uniós támogatással, 2,2 milliárd forintból valósulnak meg. A kivitelezők eddig a kikötő környékén dolgoztak, most pedig az Ifi strand előtti munkálatokhoz láttak hozzá.

Ennek előkészítéseként több fát is ki kell vágni, de pótlásukról gondoskodnak - mondta Oláhné Surányi Ágnes (független). A fakivágásokra a turisztikai beruházás ellenző egyik civil szervezet hívta fel az MTI figyelmét. Az Angelika Egyesület elnökének tájékoztatása szerint az ügyben "állásfoglalást" adnak ki. Velence polgármesterének tájékoztatása szerint a tervezés időszakában a jövendő beruházás területén szinte "egyenként" vizsgálták át az ott élő 265 fát. Közülük 146-ra kapott kivágási engedélyt a kivitelező, de végül sikerült olyan megoldást találni, amely lehetővé tette, hogy 98 kerüljön fűrész alá. A meghagyott 119 fát pedig kalodával megvédik a sérülésektől. A tervek szerint a kivágottaknál jóval több, 230 fát telepítenek, 1700 cserjét, s több száz évelő növényt ültetnek el - mondta a polgármester.

A projekt keretében egyebek között - a sportpályákkal együtt - 10 ezer négyzetméteren homokos, lidós szabad strandot alakítanak ki. Sor kerül a közművek fejlesztésére, új kikötő és gyalogoshíd, valamint kerékpárút építésére, továbbá fedett korzó, játszótér, rendezvénytér is épül. A projektet 2011. szeptember végére kell befejezni.

A civilek kissé máshogy élik ezt meg

A beruházást hasonlóan nagy viták és a civil szervezetek ellenkezései kísérik, mint az elhíresült sukorói kaszinóberuházást. A projekt, melytől az önkormányzat azt reméli, hogy egész éves lehet a településen a turizmus.

Ezzel szemben a civilek - Sz.Épülő Velencéért Egyesület, a Gaja Egyesület illetve az Angelika Egyesület - úgy vélik: a létesítendő pláza tájidegen, az újonnan kialakítandó partszakasz pedig műtengerpart. Az egyik civil szervezet indexnek nyilatkozó munkatársa elmondta: a projekt ellenében indított, korábbi lakossági aláírásgyűjtés 4-500 aláírás után elhalt. A nyilatkozó munkatárs az önkormányzati választás eredménye egyértelművé tette, hogy a velenceiek többsége a polgármestert és vele együtt a beruházást támogatta.

Meg még mit nem?

Velencei-tó környéke úgy tűnik, hogy az utóbbi években alaposan megmozgatja a turizmusba befektetni vágyók fantáziáját. Az alig 25 négyzetkilométeres tó mellett a mai napig folyik a sukorói kaszinóberuházás körüli politikai adok-kapok. A tó délnyugati sarkában, kőhajításra a Velencei-tavi madárrezervátumtól milliós forgalmú repülőteret álmodnak Alba Airport néven. (Napi Turizmus/Index/MTI)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.