Kézbe vehető idegenvezető Gyulán

A minap mutatták be azt a mobiltelefonos alkalmazást Gyulán, amelynek használói egyszerűen és gyorsan fedezhetik fel a város látnivalóit.

A Guide@hand Gyula okostelefonokon (iOS és Android) futó többnyelvű, hangos idegenvezető alkalmazás példaértékű - fejtette ki Görgényi Ernő, a város polgármestere, mivel az ország legnagyobb és legsikeresebb informatikai kutatóintézete, egy magáncég, egy önkormányzati intézmény és egy 50%-ban önkormányzati tulajdonú kft. együttműködésével jött létre. Az MTA SZTAKI munkatársai először a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.-t keresték meg, közvetítésükkel jutottak el a Hiszi-Map Kft.-hez, miközben a Mogyoróssy János Városi Könyvtár is bekapcsolódott a folyamatba.

Komoróczki Aliz, a város TDM-szervezetének vezetője hozzátette, hogy a cég tevékenységében kiemelt szerepe van a termékfejlesztésnek, melynek jó példája a 2012 januárja óta a város turisztikai honlapjaként üzemelő www.visitgyula.com. A városi online kampányoknak is helyet adó oldal fejlesztése folyamatos, megtalálható rajta a gyulai programok teljes választéka, lehetőséget biztosít a szálláshelyfoglalásra és a garantált programok igénybevételére is.

A termékfejlesztési politika kialakítása során nagyon fontos, hogy egymásra épülő termékeket alakítsunk ki, melyek egymás hatását erősítik. A GUIDE@HAND Gyula alkalmazás fejlesztésével újabb komplex turisztikai termékkel bővül a város kínálata, mely nagyban épít a már meglévő fejlesztésekre, a www.visitgyula.com oldalról veszi át az összes programot, a könyvtár adatbázisából pedig a műemlékek látnivalók leírását, koordinátáit.

A program GPS koordináták alapján tud navigálni térképalkalmazással, de alkalmas a QR kódok kezelésére. Az adatbázis jelenleg 117 emléktábla, 45 szobor, 4 híd, és 47 egyéb érdekesség adatait tartalmazza.

Göndöcs Péter, a térképészeti cég képviselője elmondta, hogy az alkalmazás térképi alapú információkat menedzsel, így Gyula város programjait, rendezvényeit, látnivalóit, többnyelvű szöveges, illetve hangalámondásos tartalmakká fejleszti. Minden tartalom megjelenik Gyula város térképén, és az okostelefon használóját a helyszínre navigálja a készülék.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.