hirdetés
hirdetés
2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

Kisebb forgalom, de kevesebb veszteség Sármelléken

A tervezettnél 8-10 százalékkal kevesebb utasra ugyanakkor kisebb veszteségre számít 2010-ben a FlyBalaton.

hirdetés

Az idei évre kalkulált veszteséget csökkentheti a jelentősen megnövekedett teherforgalom. A repülőtér félmilliárdos veszteséggel számolt év elején, most viszont úgy tűnik, kevesebb lesz. Végleges adattal azonban csak a szezon végén tudnak mondani.

Az év eleji tervek szerint 25-30 ezer utas fogadására számítottak a sármelléki repülőtéren, azonban a Balaton térségében és Hévíz környékén tapasztalt 10-15%-os vendégszám-csökkenés a Fly Balaton forgalmi adataiban is megmutatkozik – tájékoztatott Elkán Péter az SCD-csoport kommunikációs igazgatója.

Az üzemeltető becslései szerint várhatóan 25-27 ezer utas fordul meg Sármelléken. Ezen felül számítanak mintegy 1500 kisrepülőgép fogadásával is.

Elkán Péter elmondta: kora ősszel válik véglegessé a 2011-es menetrend. A légitársaságokkal folytatott, előrehaladott tárgyalásoktól már 80-100 ezer utast várnak Sármellékre. Arra a felvetésre, hogy a FlyBalaton honlapja napok óta elérhetetlen, a kommunikációs vezető azt mondta: műszaki hiba az oka. Nemrég szolgáltatóváltás történt, a honlap áthelyezése azonban nem várt műszaki gondokat okozott. Elkán Ígérete szerint néhány napon belül ismét elérhető lesz a repülőtér internetes oldala.

Elkán Péter megerősítette a HVG legfrissebb számának értesülését, miszerint egymilliárd forintos hitelszerződést kötött a FlyBalatont működtető - az SCD-csoporthoz tartozó - FB Airport Kft. a Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB). A lap közlése szerint az MFB 673 millió forint beruházási és 371 millió forint forgóeszközhitelt nyújt a tulajdonos, a 100 millió forint jegyzett tőkéjű, luxemburgi bejegyzésű FlyBalaton Investment S. A. számára. A kölcsön biztosításaként az MFB 1,6 milliárd forintos jelzálogot alapított. A hitel üzemeltetésre, ingatlanvásárlásra és fejlesztésre szolgál. (MTI)

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés