Kitiltották a libamájat a kölni Anugáról!

Kitiltotta a kölni Anuga és ISM nemzetközi élelmiszer-ipari kiállításokról a töméses hizlalásból származó liba- és kacsamájat, illetve más termékeket a Kölnmesse GmbH rendezvényszervező cég - írja az Agromonitor.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A társaság a döntést az egyik legnagyobb német kereskedelmi vállalatnak, a Sopexa S.A. Deutschlandnak írt levelében azzal indokolja, hogy a „harmadik országokból” érkező ilyen termékek bemutatása a német vállalatoknak versenyhátrányt okoz, mivel Németországban a töméses kényszerhizlalási formát állatkínzásra hivatkozva betiltották. A Kölnmesse a hízottmáj-termékeket azért is törölte katalógusából, mert érvelése szerint a kiállításokon így akarja elkerülni az állatvédő szervezetek valószínűsíthető akcióit. A Baromfi Termék Tanács (BTT) ugyanakkor a rendezvényszervező cég döntését diszkriminatívnak tartja, mivel sérti az áruk szabad áramlásáról és a verseny tisztaságáról szóló uniós szabályozást, illetve nem tiszteli az egyes tagállamok tradicionális állattartási technológiáit. Ezért a BTT levélben kérte a vidékfejlesztési, a nemzetgazdasági és a külügyminisztert, hogy tárcáik vegyék fel a kapcsolatot az ügyben szintén hátrányosan érintett francia, spanyol, belga és bolgár társminisztériumokkal, illetve szükség esetén tegyék meg az indokolt jogi lépéseket a kitiltásról szóló döntés miatt.

Semmilyen más lehetőséget nem látunk arra, hogy a vásár lebonyolításának várható megzavarását elháríthassuk – indokolja a Kölnmesse azt a döntést, amellyel törölte az őszi kölni Anuga terméklistájáról a hízott májat és az azzal kapcsolatos víziszárnyas-termékeket. A Sopexa S.A. Deutschlandnak írt levél szerint az intézkedés a szintén kölni ISM cukrászkiállításra is kiterjed. A Kölnmesse – áll a dokumentumban – számít arra, hogy az élelmiszer-ipari kiállításokat a különböző állatvédő szervezetek nagyfokú figyelemmel kísérik. Ezért a szervező cég elsődleges célja, hogy „a kölni kiállítás területén, sőt esetlegesen a hízott májat kiállító vállalatok kiállítási standjai közvetlen környezetében várható akciókat elkerülje, és a kiállítás zavarmentes lebonyolítását biztosítsa”. Egyúttal „a Kölnmesse követelheti azon termékek megsemmisítését is, amelyek az árulistáknak nem felelnek meg, vagy a kiállítás üzemeltetésének jelentős megzavarását, vagy a kiállítók és a látogatók biztonságának veszélyeztetését okozhatják”.

A cég levele szerint a töméses hízlalási formát számos országban állatkínzásnak minősítették és – mint Németországban is – betiltották. Ezért a német vállalatok számára versenyhátrányt okozhat, ha a vásárokon „harmadik országokból” érkező ilyen termékek jelennek meg. Állatvédő szervezetek és magánszemélyek már korábban azzal a követeléssel fordultak a Kölnmesséhez, hogy ne engedélyezze a kényszerhizlalással előállított áruk bemutatását – áll a társaság levelében.

Elszomorító, hogy egy nemzetközi élelmiszer-ipari vásár szervezésekor bizonyos radikális csoportok agresszivitása és terrorizmusa az uniós alapelveknél nagyobb hangsúlyt kaphat – jelentette ki egy háttérbeszélgetésen Bárány László, a BTT elnöke. Érdekes megfogalmazásnak minősítette, hogy a Kölnmesse „harmadik országnak” titulálta az EU-tag Franciaországot, Spanyolországot, Belgiumot, Bulgáriát és Magyarországot, ahol tradicionális és szabályozott módon, tömés hízlalással állítanak elő víziszárnyas-termékeket. A diszkriminatív tiltás nem felel meg az áruk szabad áramlásáról és a verseny tisztaságáról szóló uniós rendelkezéseknek és kifejezetten sérti a magyar gazdasági-gasztronómiai érdekeket – húzta alá az elnök.

A BTT a napokban levélben kérte Matolcsy György nemzetgazdasági, Fazekas Sándor vidékfejlesztési és Martonyi János külügyminisztert, hogy tárcáik a hátrányosan érintett többi ország társminisztériumaival vegyék fel a kapcsolatot és szükség esetén tegyék meg az indokolt jogi lépéseket. Valószínűsíthető, hogy a Sopexához hasonlóan több francia élelmiszer-ipari vállalat is hasonló Kölsmesse-levelet kaphatott, mert a francia hatóságok már megkezdték az „ellentámadást” Brüsszelben is – közölte Bárány László.

A hazai termelők évente 2200-2300 tonna víziszárnyas-májat állítanak elő, amelyből a kacsamáj 500-550, a libamáj 1700-1800 tonnával részesedik. Ez utóbbival Magyarország a világ legnagyobb libamájtermelőjének számít. Az ágazat 22-23 milliárd forint éves árbevételt ér el és 8-10 ezer embernek ad munkát. Ugyanakkor időről-időre feszültséget okoz, hogy több szélsőségesnek mondott állatvédelmi szervezet – elsősorban az osztrák bejegyzésű Négy Mancs – támadásokat intéz a hazai állattartási technológiák ellen. A BTT szerint viszont a hazai baromfitelepek megfelelnek a magyar állatvédelmi és állatjóléti előírásoknak. A szervezet az előírásokat a közelmúltban ágazati kódexben is összefoglalta és megkezdte a tollszedők szakmai továbbképzését is. Emellett azonban az is felmerül, hogy Magyarországnak uniós szintű versenyjogi és egyéb lépéseket is tennie kellene a jelentős gazdasági károkat okozó állatvédő szervezetek tevékenysége miatt - vélik szakértők.(forrás: Agromonitor)


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.