Közvetlen járat Peking és Budapest között

Konkrét eredményeket is hozott a kínai turizmusról szóló szakmai konferencia a Kína-KKE Turisztikai Koordinációs Központ szervezésében. A konferencia megnyitóján a kínai, a nemzetközi és a magyar turizmus magas rangú állami vezetői köszöntötték a vendégeket és a kínai beutazóturizmus fejlődését érintő több lényeges bejelentés is történt.

Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, a napokban Budapesten találkoztak 16 közép- és kelet-európai ország turisztikai koordinátorai, az érintett minisztériumok képviselői, valamint a kínai utaztatásban érdekelt vállalkozások. A találkozó célja a kínai utaztatásban érdekelt üzleti vállalkozások bevonása az együttműködésbe. A miniszteri és államtitkári szintű tárgyalásokból, szakmai konferenciából, valamint kulturális programokból álló nagyszabású eseménysorozat a „Kína – Közép-, és Kelet-európai Turisztikai Promóciós Év” keretében került megrendezésre és egyúttal a turisztikai promóciós év megnyitását is jelentette.

A szervezők meghívására Budapestre érkezett Li Jinzao, a Kínai Népköztársaság Nemzeti Turisztikai Hivatalának elnöke, de az eseményen részt vett számos magas rangú állami vezető is a 16 KKE országból. A rendezvényen megjelent az ENSZ Turisztikai Világszervezet (UNWTO) és a Kínai Népköztársaság Nemzeti Turisztikai Hivatalának delegációja, a magyar turizmus állami szintű vezetői, a kínai utaztatásban érdekelt vállalatok képviselői és a KKE országok turisztikai koordinátorai.

China Tourism Info Day konferencia

A China Tourism Info Day konferenciát elsőként Li Jinzao, a Kínai Népköztársaság Nemzeti Turisztikai Hivatalának (CNTA) elnöke nyitotta meg köszöntő beszédével. A CNTA elnöke kiemelte, hogy Kína - felismerve azt, hogy a turizmus más gazdasági ágazatoknál lényegesen többet termel - sokat fektet az ágazatba.  Európában Kína képviseli az Ázsiai turizmust és most elsősorban azzal a céllal érkeztek, hogy tanuljanak, tapasztalatot gyűjtsenek és új üzleti kapcsolatokat alakítsanak ki.

Somogyi Zoltán, az UNWTO főtitkár-helyettese beszédében hangsúlyozta, hogy a számok magukért beszélnek, hiszen a turizmus, s ezen belül is a kínai beutazó turizmus mindenhol növekszik és a jövőben is növekedni fog. 2014-ben a Kínából külföldre irányuló utazások száma 11 millióval, 109 millióra nőtt a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) becslése szerint. 2012 óta Kína a világ legnagyobb turisztikai küldő piaca: az utazásra fordított kiadások mértéke 2013-ban elérte a 129 milliárd dollárt. Az UNWTO főtitkár-helyettese éppen ezért fontosnak tartja, hogy kölcsönösen előnyös együttműködések szülessenek a kormányközi és regionális szinteken és az üzleti szférában egyaránt. A Kína-KKE Turisztikai Koordinációs Központ remek munkát végzett, hiszen a magas szintű, kormányközi együttműködéseket ezzel a nagyszabású eseménysorozattal most átültette a gyakorlatba is, hiszen a mai napon mintegy 150 cég részvételével valósul meg az a szakmai találkozó, amelyen a KKE régió utazási cégei folytatnak tárgyalásokat a kínai utazási cégekkel a jövőbeni üzleti kapcsolatok kiépítése céljából.

Dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára kifejtette, hogy a kínai beutazóturizmus fejlődésének két alapvető feltétele van, a vízumkérdések összehangolása és a közvetlen légijárat működése. Az államtitkár bejelentette, hogy májustól az Air China kínai nemzeti légitársaság heti négy járatot indít Peking és Budapest között. (A közvetlen Budapest-Peking járat 2012-ben szűnt meg, amikor a Malév csődje után a Hainan Airlines úgy döntött: a budapesti átszállási lehetőségek megszűnése miatt leállítja a magyarországi járatot. A mostani új járat elindításához kormányzati szintű megállapodásra volt szükség, hiszen módosítani kellett a Magyarország és a Kínai Népköztársaság közötti légügyi egyezményt. A szerk.) Fontos fejleménye a találkozónak, hogy a kínai nyelvet is az együttműködés hivatalos nyelvévé választották és megállapodtak, hogy javaslatot tesznek majd a WTO felé is, hogy a kínai nyelv a szervezet egyik hivatalos nyelve legyen.

Vadonatúj, kínai és angol nyelven egyaránt működő közös weboldal, a china-ceec.travel létrehozását jelentette be Dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója. A webldalon a Kína-KKE együttműködésben részt vevő 16 országnak lehetősége lesz arra, hogy külön információkat jelentessen meg saját turisztikai, történelmi, kulturális örökségéről a szakmai együttműködésről és a turisztikai marketing akciókról szóló közös információk mellett.

Végül a szakmai konferencia megnyitójának csúcseseménye, egy kétoldalú nyilatkozat ünnepélyes aláírása volt Li Jinzao, a Kínai Népköztársaság Nemzeti Turisztikai Hivatalának elnöke és Horváth Gergely, a Kína-KKE Turisztikai Koordinációs Központ igazgatója által. A Nyilatkozatban a felek vállalják, hogy együttműködnek a kínai beutazóturizmus fejlesztése érdekében. Az aláírást követően a szünetben a résztvevő cégek is csatlakozhattak aláírásukkal a nyilatkozathoz, melyben vállalták, hogy csatlakoznak a közös marketing projekthez.

 

Néhány adat a kínai turizmusról

2014-ben csaknem 65 millió kínai turista tett nemzetközi utazást, ebből mintegy 41% utazik Ázsián kívülre, utóbbiak harmada, azaz 8,8 millió fő keresi fel Európát. Közép- és Kelet-Európa részesedése az európai beutazásokból 32,3%, az összes kínai, régión kívüli nemzetközi utazásból 10,7%. Ez 2,9 millió kínai turistát jelent a régiónak éves szinten. 2019-re régiónk részesedése az összes Ázsián kívüli kiutazásból várhatóan 11,2%-ra (4,0 millió utazó) nő. A keleti nyitás a turizmusban máris mérhető eredményeket hozott a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken. 2014-ben 20%-kal több, közel 90 ezer kínai vendég töltött el több mint 160 ezer vendégéjszakát, ami 16%-kal haladja meg az előző évi adatot (KSH).

 

 

 

Forrás: Vendég&Hotel Online


Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.
Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.