
Lefoglalta a CIB és társbankja a hévízi Rognert2010. július 22. 21:34
Többszöri próbálkozásra sem sikerült a szálloda tulajdonosait az érvényes finanszírozási szerződés betartására bírni, ezért a CIB Csoport és a társfinanszírozó bank tulajdonába került a hotel. A CIB Csoport MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a bankok a hét elején mondták fel a hitelszerződést, majd a biztosítéki szerződés alapján érvényt szereztek fenálló vételi joguknak, és beszámítás útján megvásárolták a Rogner Hotel & Spa Lotus Therme-t. A CIB Csoport és partnere tulajdonjogát be is jegyezték az illetékes hatóságoknál. Tervei szerint a bankcsoport, tekintettel az alkalmazottakra és a lakosságra ezután is működtetni szeretné a szállodát. Az üzemeltetéssel a Rogner International Hotels and Resorts GmbH-t bízták meg, amely 16. éve látja el ezt a feladatot. A bank közleménye szerint ugyanakkor a szálloda volt tulajdonosai több alkalommal igyekeztek megakadályozni a szálloda rendeltetésszerű működését illetve az új tulajdonosokat biztosítéki jogaik érvényesítésében. Ez ellen a bank megteszi a szükséges jogi lépéseket - közölte Kanizsai Róbert a CIB Bank kommunikációs igagatója, azt azonban nem árulta, hogy milyen módon szabotálták az új tulajdonos tevékenységét. A hévízi Rogner Hotel előző tulajdonosa a DARE-Taverna Csoport volt. A hévízi 232 szobás szállodát tavaly vásárolták meg, a tranzakcióban finanszírozó partnerként a CIB Bank vett részt. A felek közti megállapodás értelmében a szálloda továbbra is a Rogner nevet viselte. (MTI) Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
Hozzászólások (2 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
|
Legolvasottabb
Legtöbb hozzászólás
|
|
||||||||