Legújabb megoldások a konyhatechnika területén – hogatec 2010, Düsseldorf

Mivel a közelgő düsseldorfi hogatec szakkiállítás a Horeca-szegmens teljes területét felöleli, ebből természetesen a vendéglátóipar egyik legfontosabb területe, a konyhák világa sem maradhat ki.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

„Konyhai megoldások 2010-ben” címmel nyílik a kiállítás ideje alatt (szeptember 12-15-ig) egy olyan „élő” bemutató, ahol 600 nm2-nyi kiállítói területen, napi 8 órában lesznek láthatók, kipróbálhatók azon új eszközök, amelyek mind a kiállításon jelenlévő cégek legújabb termékei. Csak ízelőképpen néhány, a konyhaiparban ismert nagy nevek közül, akik mind jelen lesznek e három napos bemutatón: Meiko, Convotherm, Electrolux, Karl Kemper Convenience, Bear Grill, Patisserie Walter.

Komplett konyhákat építenek majd fel, teljes bárokat, mosogatóegységeket, hogy ne csak fényes, csilivili brosúrákból ismerhessék meg a szakmai érdeklődők a legújabb konyhai eszközöket, megoldásokat, hanem működés közben lássák azokat. Mindemellett egy 150 férőhelyes éttermet is berendeznek, hogy szintén élőben lehessen felfedezni, megkóstolni azon termékeket, amelyek a XXI. század konyhatechnológiájával készülnek.

Közben a düsseldorfi és környékén működő top 10 étterem ünnepélyes díjátadója, valamint a díjazott éttermek bemutatójára is sor kerül a kiállítás egyik napján (szeptember 13-án este). Valamint ugyanekkor ugyanitt hatalmas bulit is csapnak a forgalmazó cégek vendégeik részére a különböző show műsor elemekkel tarkítva, sőt, Ausztria első számú DJ-je is fellép produkciójával az esten.

Még több részlet a három napig tartó tanulságos, a szakmai előrelépést meghatározó, egyben a szórakoztatásról is gondoskodó szakkiállításról a www.ideen-kueche.com honlapon olvasható.


Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma

Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma 

Rövid a határidő: augusztusig rendezni kell a vendégmunkások helyzetét.
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában

Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában 

A zalakarosi és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet.
Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026

Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026  

A jelentés 24 európai piac 1240 turisztikai és vendéglátóipari vezetőjének és menedzserének válaszain alapul.
Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál

Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál 

Hegedűs Dávid lett a Hampton by Hilton Budapest City Centre igazgatója.
Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás

Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás 

Érdemi intézkedésekkel támogatják a világ óceánjainak fenntarthatóságát.
Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban

Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban  

A legnagyobb növekedést a turisztikai szálláshelyeken eltöltött éjszakák számában az év első negyedévében Írországban jegyezték fel.
Személyi változás a Hunguestnél

Személyi változás a Hunguestnél 

A nyugat-magyarországi Bükfürdőről érkezik a horvátországi Hotel Miramar új igazgatója.
Michelin-kulcsos elismerés az erdélyi luxusbirtoknak

Michelin-kulcsos elismerés az erdélyi luxusbirtoknak 

A Maros megyei Keresd faluban található luxusbirtok bekerült a Michelin Guide szállodaválogatásába.
Friss MSZÉSZ Trendriport

Friss MSZÉSZ Trendriport 

A tavalyinál gyengébb áprilist zártak a hazai szállodák a KSH adatai szerint.
Milyen legyen a jövő szállodája?

Milyen legyen a jövő szállodája? 

A vendégszámmal együtt a kihívások is nőnek.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.