Létrejött a Grand Tokaj

Új névvel, Grand Tokaj néven folytatja működését az állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház Zrt. - közölte a borászati vállalat.

Az új arculati elemekkel rendelkező Grand Tokaj termékekkel első ízben a világ legrangosabb séfversenyén, a Bocuse d'Or európai döntőjén, május 10-11-én Budapesten találkozhatnak a fogyasztók, ugyanis a magyar cég nyerte el a jogot, hogy az esemény borszponzora legyen.

Közölték azt is, hogy a korábbi terveknek megfelelően halad a tolcsvai borászati központ műszaki és technológiai megújítása, a mintegy 4,4 milliárd forintos beruházással megvalósuló 4400 négyzetméteres palackozóüzem építése az utolsó fázisába lépett. A technológia beszerelése május első heteiben történik meg, az üzem pedig várhatóan 2016 őszén kezdi meg működését.

A létesítmény évi 10 millió palackos kapacitás mellett garantálja majd a teljesen higiénikus és steril töltési folyamatot, továbbá lehetővé teszi az öntapadós címkézést, valamint a világpiacon újabban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő csavarzáras kupakkal ellátott termékek gyártását is.

A közlemény emlékeztet: a vállalat 2013-ban elindított minőségi borászat kialakításának programja - a technológiai fejlesztések, beruházások, a termékmegújítás mellett - a szőlőtermelőkkel való együttműködés megújítását is tartalmazza. Ennek keretében a Grand Tokaj már tavaly év végén közzétette az idei felvásárlási árait, emellett az Agroker Holding Zrt.-vel együttműködve kedvező kamatozású előfinanszírozási hitelt biztosít szőlőtermelő partnereinek.

A Grand Tokaj a régió integrátori szerepét is betölti, közel 1150 hektár területről, több mint 1400 kistermelőtől vásárol fel szőlőt, de emellett 70 hektáros saját szőlőterülettel is rendelkezik.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.