Magyar hódításra indul a Baltikum?

Három év szünetet követően ismét a Baltikumban kínálja magát a magyar turizmus, a térség legjelentősebb, 30 ország 600 kiállítóját felvonultató szakvásárán, a Balttour2011-en. Helyszínen tartózkodó munkatársunktól

Hazánk, a vásáron betöltött jelentőségét bizonyítja, hogy az idén 18. alkalommal megrendezett turisztikai seregszemlét lett szaktekintélyek mellett, Somogyi Zoltán, az ENSZ turisztikai világszervezetének főtitkára nyitotta meg. Magyarországot közös standon képviselte a Magyar Turizmus Zrt. Baltikumban is illetékes észak-európai képviselete valamint a Robinson Tour. 

A magyar jelenlét első számú apropója, az airBaltic lett légitársaság május 16-án induló budapesti járata. A hetente négyszer közlekedő járatot nem csupán a lett-magyar point-to-point forgalomra alapozza a légitársaság - ismertette a Turizmus Online-nal Gregory Pomerantsev, a cég értékesítési igazgató-helyettese - hanem az egész Baltikuméra, illetve a 80 úti célt repülő airBaltic további járathálózatára a rigai gyűjtő-elosztó repülőtéren keresztül. Nem az első próbálkozás, hogy Magyarországot és a Baltikumot légi úton összekössék. Kérész életű volt, a várt számokat nem hozta a korábban a szintén az airBaltic által üzemeltetett Budapest-Vilnius járat. De hasonlóan járt a megszűnt FlyLal litván légitársaság szintén Vilniusból közlekedő budapesti járata.

Ez most más lesz

Ezúttal azonban más körülmények között és egy merőben más repülőtér lehet az alapja a baltikumi turizmus megindulásának mondja Székely György, az MT Zrt stockholmi képviseletének vezetője. „A térség kifelé lábal már a válságból, melyhez párosul egy jó áron értékesített, központi helyre közlekedő járattal”  - tette hozzá Székely. A rigai gyűjtő-elosztó repülőtéren keresztül nem csupán a Baltikum 3 fővárosa érhető el, hanem számos olyan finn, svéd és norvég vidéki, illetve főváros érhető, mely komoly látogatói potenciált jelent Magyarország számára. Skandinávia és a Baltikum a maga bő 560 ezres évi vendégéjszakájával hazánk harmadik számú küldőpiaca. Ebből a jelentős számból körülbelül 15 ezret tesznek ki egyelőre a balti államok.  

Székely György a Turizmus Online érdklődésére elmondta: most, hogy a balti piac Magyarországra történő eljutási esélyei megnőnek, a piac komolyabb meggyúrása várható. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a hazai turisztikai kínálat beharangozó jeleggel szerepel majd a légitársaság fedélzeti magazinjában; a járat indulásának havában egy több oldalas cikk és behúzásként egy „Budapest Guide” szerepel majd a lapban. A nyomtatott sajtóban nem csupán a három balti országban, de finnországban is szerepel majd Magyarország, míg Rigában óriásplakátokon hívják fel a figyelmet hazánkra. 

Régi ismerősök

„Az elmúlt közel két évtized során a Baltikum utazóközönsége megismerte a korábban kihagyott, kötelező úti célokat, most kezdenek közelebbre is látni, figyelmük egyre inkább a korábban megismert országokra, azok újra felfedezésére irányul. A Baltikumban, köszönhetően a szülők korábbi élményeinek, a fiataloknak sem kell úgy elmagyarázni, mi is az a Magyarország, mint Skandináviában” - tájékoztatott a képviselet vezetője a biztató tendenciáról. Az ismertség mellett komoly vonzerőt jelent az is, hogy ár-érték arányban a baltikumi utazók ugyanott vannak, mint saját országaikban.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.