Magyar siker Helsinkiben

Nagy érdeklődés mellett, kiemelt helyen várta a látogatókat Helsinkiben, a MATKA kiállításon a magyar stand - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.)

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Minden eddiginél több kiállító részvételével zajlott január 20-23. között Helsinkiben Észak-Európa legnagyobb turisztikai vására. A kiállítást négy nap alatt 81.800-an keresték fel, ebből 15 ezer szakmai látogató volt. A magyar standon – amely 50 négyzetméteren, megújult arculattal és kiemelten jó helyen várta a látogatókat – igen nagy volt az érdeklődés: a kiállítás végéig mintegy egy tonna kiadvány fogyott el, köztük 1500 példány a megújított piacspecifikus finn nyelvű "Lépésről lépésre" A4-es prospektusból. Csak "várólistával" lehetett sorra kerülni a Hunguest Hotels által biztosított gyógymasszázsra, amely a stand kiemelt attrakciója volt. Nagy sikernek bizonyult a Malév 149 eurós budapesti repülőjegy akciója is.

A standot meglátogatta – megbízólevelének átadása napján – hazánk új finnországi nagykövete, Forrai Kristóf, akivel Székely György, az MT Zrt. észak-európai külképviseletének vezetője megállapodott egy február végi, közös EU elnökségi prezentációról, valamint egy júniusi gasztronómiai fesztivál közös kezdeményezéséről is.

Székely György tárgyalt a finn utazási irodák szövetsége, a SMAL nemrégiben újraválasztott elnök asszonyával, Vlasta Kaipainen-nel és a szövetség ügyvezetőjével, Heli Mäki-Fränti-vel, akikkel megállapodott, hogy megvizsgálják a szövetség éves közgyűlésének 2013. vagy 2014. évi magyarországi megrendezésének lehetőségét.

Ugyancsak meglátogatta a magyar nemzeti standot Sami Garam, az apai ágon magyar származású fiatal finn sztár TV-szakács, aki december végén és január elején Magyarországon forgatott egy új gasztronómiai TV-sorozatot. Az MT Zrt. együttműködésével készült program tizenöt epizódban mutatja be a magyar konyha hagyományait, Sami Garam interpretálásában. A sorozatot tavasszal tűzi műsorára a finn "Suomi TV" csatorna, és tárgyalások folynak más országokban való bemutatására is; többek között a magyar Paprika TV-ben.

Sami Garam és Székely György megállapodott abban is, hogy a finn "celeb" részvételével júniusban magyar "fine dining" gasztronómiai heteket kezdeményeznek Helsinki valamelyik kiemelkedő helyszínén.

Az MT Zrt. külképviselet-vezetője továbbá tárgyalásokat folytatott Gregory Pomerantsev-vel, az airBaltic lett légitársaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettesével is, annak kapcsán, hogy a légitársaság múlt heti bejelentése szerint az airBaltic májustól közvetlen járatot üzemeltet Riga és Budapest között. A két szakember megállapodott a járat bevezető akcióinak összehangolásáról, és a MT Zrt. észak-európai irodájának részvételéről a rigai BaltTour kiállításon, február 11-13-a között.


Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.
Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat

Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat 

Jókora különbségek vannak a világ repülőterei között abban, hogy mekkora eséllyel érik el az utasok a csatlakozó járataikat.
Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.