Magyar szállodák - Rosszabbul állunk mint negyedéve

Hangsúlyozta Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke a szövetség május 13-14. között Szegeden zajló 33. közgyűlésén.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A közelmúltban a Hunguest Hotels hetedik magyarországi négycsillagos házaként megnyitott szegedi Forrásban zajló eseményen Erdei elnöki beszámolójában kiemelte, hogy 2010 első negyedévében 7 százalékkal estek a hazai szállodák bruttó szállásdíj bevételei a tavalyi év azonos időszakához képest elsősorban a forint-euró árfolyam kedvezőtlen alakulása és a kíméletlen árverseny következtében nagyon lecsökkent átlagárak miatt. Az elnök szerint az áprilisi eredmények sem alakulnak jobban, mivel a vulkáni hamufelhő miatti légtérzár 1,3 milliárdos kiesést okozott a budapesti és ugyanennyit a vidéki hoteleknek. Január-március időszakban még jobban leszakadtunk Bécstől, növekedett ugyan a hotelek foglaltsága, de az átlagárak és a REVPAR drasztikusan esett. 2010-ben tovább nehezíti a már meglévő fővárosi szállodák helyzetét, hogy 1500 új szobával bővül a kapacitás, elérve a 18 500 szobát.

Erdei utalt arra is, hogy a magyar szállodaipar adósságállománya meghaladja az 500 milliárdot, amely számos hotel bedőlésével fenyeget, az pedig akár a magyar bankrendszer összeomlását hozhatja magával. A szállodaszövetség célja, hogy a következő 3 évben 13-15 százalékkal nőjön az átlagos szobakapacitás-kihasználtság, amely 2009-ben mindössze 43 százalékos volt. Az elnök hangsúlyozta, hogy európai versenyképességünket csak a szolgáltatások színvonalának javításával biztosíthatjuk.

A szállodai benchmarkinggal foglalkozó STR Global munkatársa, Koltai Bernadett a közgyűlésen elhangzott előadásában kiemelte, hogy az év első 3 hónapjában Európában a REVPAR már felfelé ívelő tendenciát mutatott. Az azonban már kevésbé pozitív, hogy hazánkban 2009 júliusa óta zuhan a REVPAR. Budapesti átlagáraink kelet-európai régiós versenytársainkétól (Bukarest, Pozsony, Prága, Szófia) mind elmaradnak az első három hónapban, a szállodák átlagos kihasználtsága is a régiós átlag alatt, 40 százalék körül mozog, az ötcsillagosok esetében pedig nőtt ugyan a kihasználtság, de az átlagárak 10 százalékkal estek. A társaság egyébként bizakodó fővárosunk szállodáinak teljesítményét illetően: 2010 év végéig 10 százalékos javulást jósolnak a REVPAR-ban.


    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.
Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma

Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma 

Rövid a határidő: augusztusig rendezni kell a vendégmunkások helyzetét.
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában

Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában 

A zalakarosi és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet.
Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026

Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026  

A jelentés 24 európai piac 1240 turisztikai és vendéglátóipari vezetőjének és menedzserének válaszain alapul.
Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál

Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál 

Hegedűs Dávid lett a Hampton by Hilton Budapest City Centre igazgatója.
Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás

Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás 

Érdemi intézkedésekkel támogatják a világ óceánjainak fenntarthatóságát.
Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban

Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban  

A legnagyobb növekedést a turisztikai szálláshelyeken eltöltött éjszakák számában az év első negyedévében Írországban jegyezték fel.
Személyi változás a Hunguestnél

Személyi változás a Hunguestnél 

A nyugat-magyarországi Bükfürdőről érkezik a horvátországi Hotel Miramar új igazgatója.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.