Malév csőd: elbocsátások a Budapest Airportnál

A mai nappal a Budapest Airport hivatalosan is bejelentette, hogy csoportos létszám leépítésbe kezd a Malév csődje miatt. Az elbocsátásokról a repülőtér üzemeltetője értesítette a munkaügyi központot és egyúttal konzultációt kezdeményezett a szakszervezetekkel és a munkavállalók képviselőivel - tájékoztatta a Budapest Airport a Turizmus Online-t.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

"A Budapest Airport számára nem maradt más lehetőség a nemzeti légitársaság leállása után, mint hogy az üzemeltetési és vállalati struktúráját hozzáigazítsa a megváltozott helyzethez." - fogalmaz a közlemény.

A budapesti repülőtér azonnal elveszített 1,5 millió átszálló Malév-utast abból a 3,2 millióból, ami a nemzeti légitársaság teljes tavalyi forgalma volt Budapesten. Egészen mostanáig mindössze nagyjából évi 1 millió utas elszállítására ajánlottak fel a légitársaságok kapacitást a korábbi fő Malév útvonalakon, ezek jelentős része viszont a fapados szektorból érkezett.

A repülőtér számára a Malév utasok elvesztésén felül további pénzügyi kiesést jelent a Malév által bérelt irodák, helyiségek, parkolók, valamint a budapesti javítóbázis kiesése.

A kialakult helyzetben a Budapest Airport számos takarékossági és költség-csökkentő lépésről döntött (pl. az idei évre tervezett, több mint 60 millió eurós összértékű beruházás és fejlesztés felfüggesztése), ezen felül mintegy 250 munkavállaló kényszerű elbocsátását tervezi. A kb. 20-25 %-os létszámleépítésben érintett munkavállalóit a Budapest Airport a mihamarabbi elhelyezkedést segítő ún. „outplacement” programmal támogatja.


Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.
Visszatért az Air Canada Budapestre

Visszatért az Air Canada Budapestre 

Újraindult a közvetlen járat Torontóba.
MÁV: indul a balatoni főszezon

MÁV: indul a balatoni főszezon 

Évről évre hárommillió utas indul a Balatonra vonattal, amire a MÁV-csoport idén is kiemelten készül.
Már tart a balatoni kompkikötők felújítása

Már tart a balatoni kompkikötők felújítása 

A munkálatok közben a közlekedés zavartalan.
BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban

BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban 

Az előkészületek miatt már szombaton is korlátozásokra kell számítani a Városligetben.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.