Mamutmaradványok a 21-es út mellett

Ritkaságnak számító jégkorszaki mamutleletek és egy késő rézkori település nyomai is előkerültek a Nógrád megyei Szurdokpüspöki közelében zajló régészeti feltárás során, amelyet a 21-es számú főút négysávosra való bővítése miatt végeznek - mondta az ELTE Régészettudományi Intézetének régésze hétfői sajtótájékoztatóján.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szilágyi Márton hozzátette: a gyapjas mamutok maradványai a humuszréteg eltávolítása közben kerültek elő. A leletek elhelyezkedése, valamint az, hogy a négy lapocka és az összefüggő gerincalap együtt maradt, arra utal: nem természetesen úton kerültek ide.

"Ezek ember által válogatott testrészek, a neolit korszak vadászai helyezhették el itt őket, valószínűleg egy hús tárolására szolgáló gödörben, de végül nem fogyasztották el a zsákmányt. A gyapjas mamutok maradványai legalább 14 ezer évesek, vagy még régebbiek" - mutatott rá. A szakember kifejtette, hogy a környék kiváló mamutélőhely lehetett, mert Szurdokpüspöki és a szomszédos Jobbágyi közigazgatási területéről is kerültek már elő leletek.

A csontok kiemelése közben semmiféle kőeszközt nem találtak. A szénizotópos kormeghatározás, a vékony csiszolatok készítése és más laboratóriumi vizsgálatok további információkkal szolgálnak majd a környezeti körülményekről. Szilágyi Márton az MTI kérdésére elmondta: véletlen, hogy a gyapjas mamutok maradványai éppen egy rézkori, 5200-5300 éves telep területén kerültek elő.

Utóbbi szintén szenzációs lelőhelynek számít: egy 250-300 méter átmérőjű, kör alakú sáncgyűrűt mutat a feltárás, két cölöpszerkezetű építménnyel együtt. Utóbbiak funkciója még nem tisztázott, de talán az erődítés kapui lehettek. Egy ilyen megépítése jelentős társadalmi szervezettség meglétét sejteti.

A feltárást vezető régész hozzátette: különlegesség, hogy a telep legsűrűbben lakott részei a sáncgyűrűn kívül estek, tehát nem csak védelmi céllal épülhetett az erődítés. A feltárás során 10-12 áldozati gödröt is találtak, amelyekben egész szarvasmarhákat helyeztek el. Ez nagy áldozat lehetett, hiszen a közösség ezzel lemondott 200-300 kilónyi hús elfogyasztásáról. Négy olyan nagyméretű tárológödröt is találtak, amelyre emberi koponyát helyeztek.

A sajtótájékoztatón Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta: az út- és vasútépítések előtt kötelező a régészeti feltárás. Az uniós támogatással megvalósuló létesítmények nyomvonalai mentén 2010 óta több mint négymillió négyzetméteres területen voltak ásatások Magyarországon.

Forrás: MTI


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.