2012. február. 08., szerda - Aranka.

Már állnak a siklósi vár- és termálfürdő falai

Már állnak Siklóson az ötezerkétszáz négyzetméteres, ezernégyszáz négyzetméter vízfelülettel, közte egy 33 méteres kültéri uszodával rendelkező vár- és termálfürdő falai, a bokrétaünnepséget a múlt héten tartották.

A hónap végére, jövő év elején a tervek szerint megkezdődik a nyílászárók beépítése. Mindezzel párhuzamosan, rövidesen megkezdődik a 2600 négyzetméteres pincehelyiség gépészetének beszerelése. A tervek szerint a létesítmény, a vállalt 2010. május végi határidőre elkészül. A beruházó cég a közbeszerzési pályázaton Európában is egyedülálló módon a komplexum kivitelezési munkái mellett, annak 25 éves üzemeltetési jogát is elnyerte, amelyért összesen 800 millió forintot fizet majd be negyed század alatt a város kasszájába. Az összességében 2,4 milliárd forintos beruházást a siklósi önkormányzat kötvénykibocsátással valósítja meg. A várfürdőben a 33 méteres kültéri mellett több fedett, gyermek- és élménymedence kap helyet, e mellett spa és wellness részleg, valamint termálvizes és török fürdőkkel, szaunákkal, masszázzsal is várják a vendégeket. A 2010 nyár elejére elkészülő komplexummal Siklós nemcsak a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programhoz csatlakozhat, hanem a villányi borút és a harkányi gyógyturizmus nyújtotta lehetőségekhez is. A fürdő mellett, a kivitelező saját beruházásában a volt malom épületéből 1,1 milliárd felhasználásával 44 szobás, négy csillagos szállót alakítanak ki, amely a tervek szerint várhatóan jövő ősszel nyitja meg kapuit.

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Milyen lesz 2012 a turizmusban?

Kiadónk társoldalai

Angol zászloNémet zászlo