Mások telefonálása zavar, de mi is mobilozunk a nyaraláson

Elenyészően kevesen vannak, akik teljesen kikapcsolják a telefonjukat nyaralás alatt – derült ki a Szallas.hu felméréséből. Közben viszont minden negyedik embert zavarja a pihenésben, ha hangosan telefonálnak a közelében.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Mobillal nyaral a magyar a Szallas.hu felmérése szerint – csaknem 12 ezer ember válaszai alapján a megkérdezettek közel 90 százaléka mindössze pár órára tudja nélkülözni a telefonját. Ezen belül nagyjából egyforma azok aránya, akik csak reggel és este, valamint akik ennél is gyakrabban ellenőrzik hívásaikat. „A válaszadók mindössze két százaléka mondta, hogy a nyaralás alatt teljesen kikapcsolja a telefonját, ötször ennyien vannak azok, akik még a medencéhez is magukkal viszik a készüléket” – mondta Borcsik Beáta, a Szallas.hu marketing menedzsere.

A felmérésben megkérdezettek döntő többsége a nyaralás alatt elsősorban azért tartja magánál a mobilt, hogy bármikor elérje a szeretteit. A munka vagy az ismerősökkel való folyamatos kapcsolattartás miatt egyaránt hat-hat százalék számára nélkülözhetetlen egy okostelefon vagy egy táblagép. „Mivel a mobileszközök a nyaralás alatt is kéznél vannak, egyre gyakrabban használjuk őket szállásfoglalásra akár a nyaralóhelyre történő megérkezés után is – a felmérésünk szerint hétből egy ember élt már ezzel a lehetőséggel” – mondta a Szallas.hu képviselője.

A mobilnet kell, a hangosan telefonáló szomszéd nem

Nemcsak a szállás lefoglalása előtt, hanem utána is gyakran csatlakozunk a világhálóra – legalábbis a szállásadók többsége szerint a vendégeik legalább háromnegyede igényli a vezeték nélküli internetet. „Ma már nemcsak a többcsillagos szállodákra jellemző az ingyen wifi, hanem a családok körében népszerű apartmanokban is egyre keresettebb szolgáltatás – mondta Borcsik Beáta. – Korábban például egy sátoraljaújhelyi vendégházban a vendégek még a tulajdonos lakásába is bekéredzkedtek, hogy a privát számítógépén internetezhessenek.”

A szakember szerint az internetelérés iránti igény növekedésében az a trend is szerepet játszik az apartmanok esetén, hogy ma már nem csak a felnőttek használják az okoseszközöket. A Szallas.hu felmérése szerint a gyerekkel együtt utazó családok 70 százalékában a fiatalabbaknak is odaadják a telefont vagy a tabletet a nyaralás alatt, hogy lekössék a figyelmüket.

A mobileszközök széles körű használata ugyanakkor zavaró is lehet, amikor az ember pihenni akar – legalábbis a Szallas.hu felmérése szerint az emberek egynegyedét idegesíti, ha például a közvetlen közelükben valaki hangosan telefonál egy nyaralóhelyen. A portál a szállásadóktól is megkérdezte, hogy milyen gyakran panaszkodnak a vendégek a mobilhasználat miatt: a válaszadók hét százalékánál fordult már elő ilyen, főleg a hotelek és a panziók jelezték, hogy volt már náluk konfliktus a telefonálási vagy internetezési szokásokból. „Ezekben a szállástípusokban gyakran kerülnek egymás fizikai közelségébe a nyaralók akár az étkezés vagy a wellness-használat során, ezért itt a mobilozás is zavaróbb lehet, mint mondjuk egy Balaton-parti apartmanban” – magyarázta Borcsik Beáta.

A felmérés hátteréről
A Szallas.hu Magyarország piacvezető szálláskereső oldalaként végzett felmérést arról, hogyan használjuk mobileszközeinket a nyaralás alatt. A kutatás online megkérdezéssel zajlott, az adatok felvételére 2015. május 8. és május 18. között került sor. A nem reprezentatív felmérésben 11 792 magyar internetező és 721 magyarországi szálláshely-tulajdonos vett részt.

 


Keleti csoda a szegedi füvészkertben

Keleti csoda a szegedi füvészkertben 

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya látható Szegeden.
Jön a Strandok Éjszakája

Jön a Strandok Éjszakája 

Több mint ötven hazai fürdő csatlakozik az Strandok éjszakájához szombaton.
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez

KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez 

Aki a Ráckevei–Soroksári Duna-ág térségében keres aktív kikapcsolódást, annak érdemes Kiskunlacházán megállnia.
Négy turisztikai alrégióra osztanák a Balatont – megalakult a B4 Szövetség

Négy turisztikai alrégióra osztanák a Balatont – megalakult a B4 Szövetség 

Új turisztikai együttműködés jött létre a Balaton térségében.
Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője

Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője 

Kapitány István Csendes Olivért kérte fel a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésére.
Hőlégballon verseny Kaposváron

Hőlégballon verseny Kaposváron 

A repülésekre július 30-án, 31-én, és augusztus 1-jén két alkalommal, augusztus 2-án pedig egyszer kerül sor.
Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe

Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe 

Nagyszabású land art installációval, közösségi alkotással és kreatív workshopokkal érkezik idén a Művészetek Völgyébe a Hungarian Art & Business (HAB) művészeti központ.
Új alelnök a MaReSz vezetésében

Új alelnök a MaReSz vezetésében 

Beválasztották Tatár Györgyöt az elnökségbe.
Óvatosan most az utakon!

Óvatosan most az utakon! 

Megkezdődött az őzek násza, ezért fokozott figyelemre van szükség az utakon.
Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei

Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei 

Az „Év faja” típusú kezdeményezések elsődleges célja nem egyszerű népszerűségi verseny, hanem tudatformálás: minden választott faj vagy élőhely egy-egy természetvédelmi problémát vagy élőhelytípust is képvisel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.