Meddig kell még félnie a Római part evezőseinek?

Évek óta probléma, hogy a jelentős aktív, vízi turizmusnak helyt adó Római parti vizeken gombamód szaporodó, nagyteljesítményű motoros jachtok vezetőinek némelyike kevésbé van tekintettel az evezősökre. Egyesek számára az is mellékes, hogy a négyes túrakenuban mondjuk egy család ül két gyermekkel. Jachtba be, hátul a két szőke gáré, csuma gáz és pörkölnek fel Szentendréig meg vissza szárnyashajót megszégyenítő sebességgel. Valami alakul, de a motoros jachtok vezetőinek megregulázásához minisztériumi vagy kormányrendelet szükséges. Munkatársunktól

A helyzet tarthatlanságáról már beszámoltunk a Turizmus Online hasábjain korábban. Akkorra már javában folyt egy civil kezdeményezés az anomália felszámolására. Gál Attila, civilben szenvedélyes evezős, felvetette, hogy legalább a szentendrei kiságból, ahol a legtöbben eveznek áprilistól egészen az október közepi csónakház-zárásokig, csak csökkentett sebességgel közlekedhessenek a sokak szerint inkább már tengerre való motoros jachtok. Az elképzelések szerint az evezősök által leginkább járt Rómaitól a Lupa sziget északi csúcsáig terjedő szakaszon legfeljebb 10 kilométeres sebességgel lehetne haladni hullámkeltés tilalma mellett. A sebességkorlátozás azonban kiterjedne a teljes szentendrei Duna-ágra. Ugyancsak szabályozná az elképzelés a jachtok, vagy kisgéphajók teljesítményét, azt 90 lóerőben maximalizálná.

Gál elképzeléseit megtámogatandó aláírásgyűjtésbe kezdett az ügy honlapján - A Mi Dunánk!!!. Az aláírások pedig szép számmal gyűltek, bizonyítva, hogy nem elveszett ügyről van szó. Kellően megtámogatva civilek által Gál Attila levelezésbe kezdett az illetékes hatóságokkal.

Van remény

Elsőként a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz (NKH) fordult, ahonnan azt a választ kapta, hogy jelzések kihelyezése egyszer kétlépcsős engedélyeztetési folyamat és eléggé költséges. A válasszal Gál Attila képtelen volt azonosulni.

Mindenestre az NKH, hogy ne érkezzen üres kézzel, közétett egy felhívást a biztonságos sebesség megválasztását illetően. A felhívásban nevesítve szerepel a vitatott folyószakasz. A kötelező érvényű felszólítás hivatkozik a 39/2003. GKM rendelet mellékleteként meghirdetett hajózási szabályzatra, melynek értelmében a hajónak anélkül, hogy erre külön tábla is felhívná a figyelmét, biztonságos sebességgel kell haladnia úgy, hogy többek közt elkerülje az emberéletet fenyegető veszélyt. Az már más kérdés, hogy vajon az érintett jachtklubok illetékesei kifüggesztették-e a felhívást jól látható helyre - elmélkedik Gál Attila.

Az NKH végül arra jutott, hogy gyógyír a helyzetre egy kormányrendelet lenne, mely a ráckevei Duna-ághoz hasonlóan itt is rendezi a viszonyokat; a ráckevei ágban 15 kilométerre korlátozták a kisgéphajók óránkénti sebességét.

Ezt követően Gál Attila egyenesen az illetékes tárca - Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - vezetőjéhez, Fellegi Tamáshoz fordult levélben, leírva ugyanazokat, amit korábban az NKH-nak. Van remény; a minisztérium egyik munkatársa az ügyről levélben kérte ki a Szentendrei-sziget önkormányzatainak véleményét is. Év elején ismét bekerült a képbe az elképzeléssel már eleinte is rokonszenvező Bús Balázs, III. kerületi polgármester is. Bús a parlamentben intézett az ügyről azonnali kérdést az illetékesekhez, melyre támogató hangvételű válasz érkezett, de visszakanyarodva a rendeletalkotás szükségességéhez. Ez azonban hosszú időt vehet igénybe. Gál Attila azért reméli, hogy akár még március végéig megindulhat a folyamat.   

Gál bizakodik, ahogy Felleginek is írta: „Biztosak vagyunk abban, hogy a nyugat-európai országokhoz hasonlóan Magyarországon is biztosítani lehet a kézi hajtású és motorizált vízi járművek békés együttélését.”


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.