Megnyílt hazánk első erdei delikátesz boltja

Az országban elsőként nyílt erdei delikátesz bolt pénteken Székesfehérváron, a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. üzletében az állami erdőgazdaságok által előállított vadhúsok és erdei termékek vásárolhatók meg.

Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára megnyitóbeszédében hangsúlyozta: az országban elsőként megnyílt delikátesz a bizonyíték arra, hogy az erdőgazdálkodás nem csupán a kivágott fa értékesítéséből áll, hanem annál sokrétűbb tevékenység.

Kiemelte: az erdőgazdálkodás egyik legfontosabb feladata az erdő mint nemzeti kincs megvédése, de célja az is, hogy a társadalom minél nagyobb hasznot húzzon az erdőkből, és az ott fellehető élelmiszerekből. Úgy vélte, hogy a prémium kategóriás vadhúsok méltatlanul mellőzöttek az étkezésben és a boltok kínálatában, ezen szeretnének változtatni a delikátesz bolttal.

 

Elmondta, hogy az üzletben nem csak vadhúst, hanem más, az erdőgazdaságok által előállított 100 százalékos gyümölcsleveket, konzervipari készítményeket, lekvárokat is lehet vásárolni. Reményét fejezte ki, hogy ha nem is minden városban lesz ilyen bolt, de a multinacionális cégek bolthálózatában egy-egy pult erejéig megjelenthetnek az erdőgazdaságok termékei. Az államtitkár megjegyezte: a magyar emberek évente átlagosan 0,4 kilogramm vadhúst fogyasztanak, miközben az állami erőgazdaságok területén évente mintegy 3500 tonna vadhús keletkezik. Céljuknak nevezte, hogy az európai szintre emeljék a hazai vadhúsfogyasztást.

 

Bitay Márton Örs jelezte, hogy az iskolai közétkeztetésben is számítanak az erdőgazdaságok vadhúskészítményeire, mert a gyerekek asztalára is minőségi ételeket kívánnak tenni. Vargha Tamás a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Székesfehérvár kormánypárti képviselője az ünnepség keretében – a Vadex felajánlásából – vadhúst adományozott a Székesfehérvári Kríziskezelő Központnak, ahol hajléktalanok ellátását végzik. A vadhús csomagból mintegy 400 adag meleg ételt készítenek majd.

A rendezvényen kiosztott sajtóanyag szerint a Vadex 1973 óta foglalkozik vadhús felvásárlással, feldolgozással és értékesítéssel. Soponyai vadfeldolgozó üzemük évente 1200-1600 tonna vadat vásárol fel, többségében szarvast, őzet, muflont, vaddisznót és fácánt. A belföldi kereslet az üzem termelésének 15-20 százalékát fedi le, a többit exportra szállítják, elsősorban Németországba, Olaszországba, Belgiumba, Hollandiába, Svájcba és Dániába.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.