2012. február. 06., hétfő - Dorottya, Dóra.

Megnyitott a pécsi Corso Hotel

Pécs új négycsillagos szállodája hivatalosan május 10-én fogadta első vendégeit.

Május 11-től pedig az első konferenciavendégek is megérkeznek a házba, amelynek 81 szobájából jelenleg 74-et foglaltak le. A ház első konferenciavendégei német óvodapedagógusok, akik egy hétre érkeztek az EKF program támogatásában.

Ahogy korábban már megírtuk, a 81 szobás, teljes mértékben nemdohányzó butikhotel háromféle (classic, trend és mediterrán) szobatípussal, egyedi világítótestekkel, különleges berendezéssel várja a vendégeket. A házban helyet kap négy saroklakosztály és további két lakosztály, melyek hatalmas terasszal és pazar kilátással rendelkeznek. Ez utóbbiak közül az egyik vonzereje a szauna lesz, a másik különlegessége, hogy a kádban fekve is lehet tévét nézni az üvegfalú fürdőszobának köszönhetően. A ház négy mozgássérült szobáját szintén egyedi stílusban alakítják ki mindhárom szobatípusban.

A pre-openinget Kaisinger András igazgató felügyeli, aki korábban a Danubius nyugat-magyarországi szállodáiban töltött be vezetői pozíciókat, de a tulajdonosok keresik a hotel végleges igazgatóját. A menedzsment nagy része már tavasszal felállt: az értékesítési és marketingigazgató, Knór Judit a Mercure Budából igazolt át, az üzemeltetési igazgató, Zsiday Mariann a Mellow Mood Fashion házaiban, az Atriumban és a Buda Castle-ban dolgozott.

A közelmúltban csatlakozott a ház kötelékébe Both Zsolt séf, aki sokáig a Novotel Budapest Congress mesterszakácsaként tevékenykedett.

A ház 1,6 milliárd forintos ráfordítással épül, ebből mindegy 488 millió forint az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében kapott uniós támogatás.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Milyen lesz 2012 a turizmusban?
Angol zászloNémet zászlo