Megugorhatnak a líbiai helyzet miatt a repülőjegy árak

A Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA) vezetése megkongatta a vészharangot a líbiai helyzet kapcsán, a szektort ugyanis rendkívül súlyosan érintheti a száguldó olajár.

Szerdán 95,53 dollárt adtak az áprilisi szállítású könnyű nyersolajért, a Brent pedig 106,47 dollárt kelt el ma délelőtt. Az IATA vezetője, Giovanni Bisignani sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a rendkívül magas olajár komoly gondot jelent a légitársaságok számára és teljesen átalakíthatja az idei évre vonatkozó üzleti kilátásokat – írja az AFP-re hivatkozva a Világgazdaság. Megfogalmazása szerint az olajárak "nagyon nagy kihívást jelentenek" és a korábban várt, profitot hozó év helyett most "igen nehéz év elé néznek" a légicégek világszerte.

Az IATA korábban, 84 dolláros olajárral számolva 9,1 milliárd dolláros nettó profitot prognosztizált a 2011-es évre vonatkozóan, ami már eleve 40 százalékos mínuszt jelent az előző évhez képest. Ami a mostani jövőképet illeti, Bisignani úgy fogalmazott: most nem közgazdászra hanem inkább varázslóra lenne szükség a jósláshoz.

Az IATA vezetője nem kommentálta az esetlegesen emelkedő üzemanyag felárakat, mint mondta, a légitársaságok üzleti döntése az áremelés. Ugyanakkor hozzátette, hogy a mostani krízis nem csak az olajárak miatt jelent nehézséget a társaságoknak, hiszen a Közel-Kelet igen jelentős desztináció és piac is.


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.