Megújult a miskolctapolcai hotel

Átadták Miskolctapolca új szállodáját, a Calimera Wellness és Konferencia Hotelt pénteken. Az egykori Pelikán Hotelt mintegy 387 millió forint uniós támogatással építették át, és bővítették ki. Az átadó ünnepségen részt vett Kriza Ákos polgármester is, aki elmondta, a tervezett fejlesztésekkel segíteni tudja a város a tapolcai vállalkozásokat - írja a minap.hu.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

– Miskolctapolca a város turisztikai pilléreinek egyik legjelentősebb része – hangsúlyozta Kriza Ákos polgármester az átadáson. Hozzátette, éppen ezért a város szívügyének tekinti fejlesztését, remélve, hogy Miskolctapolca visszanyeri azt a régi fényét, amit jól ismerünk.

– Ha az infrastrukturális elemeket, a parkot, a strandfürdőt fejlesztjük, akkor ezáltal közvetve segítünk az olyan vállalkozásoknak is, amelyek szállást adnak, vagy éttermet üzemeltetnek. Ezzel gyakorlatilag fizető vendégekkel töltjük meg ezeket a helyeket – mondta a polgármester a minap.hu-nak.

Az emblematikus, országszerte ismert egykori Pelikán Hotelt több mint 1 milliárt 300 millió forintból építették át, és bővítették ki a 2009-ben megkezdett munkák során. Ebből 387 millió forintot az Európai Unió támogatásával finanszíroztak.
A medencét és a sóbarlangot az átépítés során alakították ki, de a hotelben van infraszauna, jakuzzi és gőzkabin is, az emeleten pedig 100 fő befogadására képes konferenciaterem, és 120 férőhelyes étterem is.

A mintegy 4600 négyzetméteren 42 szoba, 11 apartman és 1 mozgáskorlátozottak számára kialakított szoba van.
Mint Ostorházi Imre, a hotel tulajdonosa az átadáson elmondta, a kivitelezés során a gondviselés végig mellettük volt, mivel a gazdasági válság ellenére is elkészült ahotel. Forgalmat leginkább a barlangfürdőtől vár a tulajdonos, melytől néhány percnyi sétára található a szálloda.

– A barlangfürdő egy olyan természeti csoda, ami megszólítja a vendéget, nemcsak határokon belül, hanem határainkon kívül is – mondta a tulajdonos.
Az átadáson jelen volt Palánki Ferenc püspök is, aki megáldotta az új szállodát, majd a szalag átvágása következett – ezzel hivatalosan is megnyitotta a kapuit a legújabb tapolcai hotel. (forrás: minap.hu)


Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.
Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma

Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma 

Rövid a határidő: augusztusig rendezni kell a vendégmunkások helyzetét.
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában

Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában 

A zalakarosi és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet.
Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026

Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026  

A jelentés 24 európai piac 1240 turisztikai és vendéglátóipari vezetőjének és menedzserének válaszain alapul.
Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál

Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál 

Hegedűs Dávid lett a Hampton by Hilton Budapest City Centre igazgatója.
Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás

Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás 

Érdemi intézkedésekkel támogatják a világ óceánjainak fenntarthatóságát.
Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban

Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban  

A legnagyobb növekedést a turisztikai szálláshelyeken eltöltött éjszakák számában az év első negyedévében Írországban jegyezték fel.
Személyi változás a Hunguestnél

Személyi változás a Hunguestnél 

A nyugat-magyarországi Bükfürdőről érkezik a horvátországi Hotel Miramar új igazgatója.
Michelin-kulcsos elismerés az erdélyi luxusbirtoknak

Michelin-kulcsos elismerés az erdélyi luxusbirtoknak 

A Maros megyei Keresd faluban található luxusbirtok bekerült a Michelin Guide szállodaválogatásába.
Friss MSZÉSZ Trendriport

Friss MSZÉSZ Trendriport 

A tavalyinál gyengébb áprilist zártak a hazai szállodák a KSH adatai szerint.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.