Megválasztották az idei év ifjú kócsagőrét

Színvonalas döntővel zárult az idei Ifjú Kócsagőr Program, melyen nyolc hazai nemzeti park igazgatóság, valamint a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság egy-egy kócsagőrjelöltje mérte össze tudását. Az immár negyedik alkalommal megrendezett országos rendezvény győztese Hábenczyus Alida Anna lett, akit Kis Viktor, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre készített fel.

A program zárórendezvényét és az országos döntőt 2016. szeptember 29-30. között a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Körös-éri Tájvédelmi Körzetében, Mórahalmon rendezték meg. A háromnapos rendezvényen a Kócsagőr-jelöltek bemutatták a kéthetes gyakorlaton végzett munkájukat, illetve számot adtak a természetvédelemről szerzett elméleti- és gyakorlati ismereteikről.

A természetvédelemért felelős Földművelésügyi Minisztérium minden fiatalokat támogató programban partnere a Nemzeti Parki Igazgatóságoknak, lehet az egy vetélkedő vagy tudást és ismeretet átadó létesítmények vagy tanösvények fejlesztése. – mondta köszöntőjében dr. Rácz András helyettes államtitkár a záróesemény megnyitóján. Célunk, hogy minél több ilyen programot valósítsunk meg közösen– hangsúlyozta a helyettes államtitkár, majd elmondta, hogy az YTriász, a Földművelésügyi Minisztérium, a 10 hazai Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság konstruktív együttműködésének köszönhetően, 2016 Ifjú Kócsagőr párosának nyereménye a Matula és Tutajos díj mellett, egy ingyenes tanulmányi út Szerbiába a Tara Nemzeti Parkba.

Az YTriász, melynek tagjai a 30 y zenekar, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, 2013-ban hozták létre az „Ifjú Kócsagőr” programot, tekintettel a fiatalok kiemelkedő szerepére a természetvédelemben. A program célja az Y-generáció bevonása értékteremtő programokba, betekintésnyújtás a természetvédelembe, valamint a gyakorlati terepi természetvédelmi tevékenységek bemutatása, népszerűsítése.

Az országosan meghirdetett programra 45 fő egyetemista, főiskolás, illetve középiskolás diák jelentkezett. Minden egyes jelöltnek egy-egy természetvédelmi őr volt a mentora, akik segítségével megismerhették a szakmát, a természetvédelem rejtelmeit és az adott nemzeti park természeti kincseit. A Kócsagőr-jelöltek egy kéthetes szakmai gyakorlatot tölthettek el természetvédelmi őr mentorukkal, majd ezt követően területi döntő keretében adtak számot gyakorlati és elméleti tudásukról.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.