2012. február. 06., hétfő - Dorottya, Dóra.

Mihály napján rendezik az őszi Borszerdát

Beköszöntött a szüreti időszak, szeptember 29-én újra Borszerdát tartanak Magyarország éttermeiben. Az akcióban részt vevő vendéglátóhelyek, továbbá egyes kis- és nagykereskedések ezen a napon ismét féláron kínálják a magyar borokat. Az őszi Borszerda a testes fehérborokat és a könnyű vöröseket állítja a középpontba.

Szeptember végén ismét Borszerdát tartanak országszerte. A Közösségi Bormarketing Alap országos kampányához csatlakozó éttermek ezen a napon féláron kínálják az itallapjukon szereplő magyar borokat ebéd- és vacsoravendégeiknek. A tematikus borszerda-sorozat idén négy alkalomból áll, a borszűrő Szent Mihály napjára időzített szüreti Borszerda harmadik e sorban.

„Ezúttal a testes fehér- és a könnyű vörösborokat állítjuk a középpontba, s az éttermeket is arra kérjük, hogy fix árú borszerdai menüiket ezek köré az italok köré komponálják” – mondta Oláh László, a Közösségi Bormarketing Alap vezetője. Ismét lesz tehát menüverseny, az ételsorokat a www.borszerda.hu nyújthatják be a séfek, az étteremvezetők.

Némethné Gara Ildikó, a nyári Borszerda menüversenyét megnyerő Hotel Sopron igazgatója szerint a borszerdai menük összeállítása igazi szakmai inspirációt jelent. „A séfek ilyenkor «borokban gondolkodnak», ami tovább színesíti a magyar konyha változatos kínálatát” – fogalmaz a vendéglátós szakember.

Borszerdán nemcsak az éttermek, hanem egyes kis- és nagykereskedések is kedvezménnyel árusítják boraikat a vásárlóknak.

A borszerdai hírek folyamatosan olvashatók a www.borszerda.hu honlapon. Itt lehet tájékozódni a részt vevő kereskedésekről és éttermekről, az alkalmi menükről, és asztalfoglalásra is mód nyílik.

„Szeretettel látjuk a vendégeket Magyarország több száz éttermében szeptember 29-én – mondta Oláh László. – Az elkötelezett borszerdázók pedig már most beírhatják naptárukba az idei utolsó Borszerda időpontját, november 10-ét, amikor az újborok lesznek terítéken, s az ünnepekre szánt borok kiválasztására is mód nyílik” – tette hozzá a Közösségi Bormarketing Alap vezetője.

 

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Milyen lesz 2012 a turizmusban?
Angol zászloNémet zászlo