Most együtt bálozhat Ördög Nórával

Az ország hét kiváló borászata és négy étterme, köztük egy Michelin-csillagos dolgozik azon, hogy a 12. Magyar Borok Bálja minden korábbinál fényűzőbb legyen. Legdinamikusabban fejlődő borvidékeinknek 2017-ben sztárséfek jelentik a kísérőzenekart, az ország egyik legszebb bálterme a színpadot, a karmester pedig Ördög Nóra.

Négy étterem és hét pincészet közreműködésével a Winelovers rendezvényszervező-csapat már javában dolgozik azon, hogy a 2017-es Magyar Borok Bálja minden korábbi borbálnál fényesebb legyen.

A HELYSZÍN

A Magyar Borok Bálját 2017. február 25-én a Corinthia Hotel Budapestben, az ország egyik legnagyobb és legszebb báltermében tartják. A 19. század végén épült barokkos stílusú bálterem eredeti formáját is őrzi, ugyanakkor a szervezők ezúttal minden korábbinál nagyobb figyelmet fordítanak a modern látványelemekre is.

EXKLUZÍV TÁRSASÁG

A meghívók már úton vannak a hazai üzleti, kulturális és diplomáciai élet szerencsés szereplőinek, akárcsak a borszakma legkiválóbb alakjainak. A korábbiaktól eltérően a 2017. februári eseményre nemcsak a korábban Év Bortermelője címet elnyert szakembereket invitálják, hanem akár egyéb szakmai díjakkal jutalmazott, vagy még nem kitüntetett, de tehetséges csúcsborászokat is.

A GASZTRONÓMIA

Ahogy minden évben, 2017-ben is az ország aktuális legjobb borai kapnak lehetőséget, hogy a Magyar Borok Bálja borsorát adják. A hét pincészet az ország hat különböző borvidékét mutatja be egy-egy kiváló boron keresztül. A vendégeket érkezéskor a Dél-Balaton köszönti a Garamvári Szőlőbirtok méthode traditionnelle pezsgői által, amely ezúttal is bebizonyítja, hogy buborékokra termett. Ugyanitt a még alig ismert Neszmély a borok terén csillogtatja tudását a Kamocsay Ákos segítségével. A Costes Downtown séfje a fentiekhez avokádómousse-al színesített tőkehalebrandade-dal, továbbá mustáros-joghurtos füstölt kacsamellel készül.

VACSORA EZÜST, ARANY, GYÉMÁNT FÉNYBEN

Az amuse bouche után a fő menüsorban felsorakozik a színes Pannonhalma az Apátsági Pincészet illatos olaszrizlingjével; Tokaj-Hegyalját és a száraz tokaji furmintot az képviseli, aki híressé tette, azaz a Szepsy Pince; ott lesz a jelenleg legdinamikusabban fejlődő Szekszárd a Takler Kúria kékfrankosával; valamint a még mindig legnépszerűbbnek számító Villány az első generációs Gere Attila Pincészetének képviseletében. A tokaji aszú nélkül elképzelhetetlen lenne bármilyen ünnep – 2017-ben napjaink egyik legkedveltebb borászata, a Holdvölgy aszúja mutatkozhat be. A bálteremben helyet foglaló vendégek a borsoron kívül öt fogás segítségével merülhetnek el az éppen 120. születésnapját ünneplő hotel gasztronómiájában. A Corinthia Hotel Budapest étterme, a Brasserie & Atrium, Bolyki Péter executive séf és Ölvedy Balázs vezető séf az impozáns borsor mellé süt és főz.

A meglepően fiatal, mindössze 27 éves Ölvedy Balázs nem csak a luxusszálloda igényes vendégei előtt bizonyította már tudását, hiszen alig 20 évesen megnyerte a Chaine des rotisseurs 2010-es versenyére vezető hazai selejtezőt, és később remekül szerepelt a nemzetközi mezőnyben is.

Ezúttal az alábbi menüsorral verseng majd a bálozók kegyeiért:

Hideg előétel: karfiolhab friss tonhaltatárral, korianderes édeskömény, avokádó
Pannonhalmi Apátsági Pincészet Olaszrizling 2015 (Pannonhalma)

Meleg előétel: grillezett Szent Jakab kagyló sült véres hurkával, kecskesajttal és hollandi mártással
Szepsy Pince Hasznos Furmint 2013 (Tokaj-Hegyalja)

Főétel I.: serpenyőben sült császárszalonna ánizsos sütőtökkrémmel, pácolt szilvával, tonkababos mártással Takler Borbirtok Kékfrankos Réserve 2013 (Szekszárd)

Főétel II.: serpenyőben sült őz hátszín paszternákpürével, mázas gesztenyével, kelbimbóval és aszalt vörösáfonya-mártással
Gere Attila Solus 2009 (Villány)

VACSORA A SÉTÁLÓTÉRBEN

A borok leggrandiózusabb hazai eseményére ez évtől már kedvezményes árú sétálójegy is váltható. A sétáló vendégek számára háromfogásos menü készül, amelyet állófogadásos formában, a Corinthia Hotel Valletta II. termében fogyaszthatnak el, miközben a báltermi műsort is követhetik a kivetítőkön. A sétálójegy ételei szintén a bál hivatalos borsora mellé készülnek, ízeikben azokhoz tökéletesen idomulnak, ezért a Budai Gesztenyés Nagyvendéglő felel. Az étterem- és séfválasztás nem véletlen: Parcsetich Ernő már korábban is igazolta, hogy ha borokhoz kell ételt kitalálni és kivitelezni, akkor ő az egyik legjobb szakember. Ernő a fúziós konyha trükkjeit Manchesterben, New Castle-ben és Bostonban tanulta.

A bálon az alábbi két fogással győzi majd meg tudásáról a sétálóvendégeket:

Hizlalt kacsamájterrine diógrillázzsal sós brióson, körte- és furmintredukcióval 
Szepsy Pince Hasznos Furmint 2013 (Tokaj-Hegyalja)

Konfitált kacsacomb vargányás maceszroláddal, feketeribizli-eszpumával és vaníliás dohányjus-vel
Takler Borbirtok Kékfrankos Réserve 2013 (Szekszárd)

A DESSZERT

A desszert elkészítésére ezúttal is a Zila Kávéház - Krisztina Cukrászda és Éttermet kérték fel, hiszen a korábbi Magyar Borok Bálja mellett az édességműhely a prémium boros rendezvényeken hónapról hónapra bizonyítja rátermettségét. A Zila család a legkiválóbb borok mellé készít ilyenkor egyedi desszerteket, akár hónapokon át tartó munkával, amelyből a tulajdonos Zila László is kiveszi a részét. A desszertet a bál minden vendége megízlelheti:

Desszert: Quinoa szelet Holdvölgy Pincészet Tokaji Aszú 2008

A PROGRAM

A vendégeket a Junior Prima díjas televíziós műsorvezető Ördög Nóra kíséri majd végig az estén házigazdaként. Közreműködésével, a vacsora elfogyasztása után a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatóinak nyitótáncával kezdődik el igazán a báli hangulat. Az est folyamán fellép a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsorban közönségdíjat nyert Kiss Zoltán ifjú hegedűművész; Nyári Károly Lyra-díjas jazz-zongorista, énekes, dalszerző és előadóművész, valamint a Nyári Lányok, Edit és Alíz. Az est legfényesebb csillagának személyét, azaz a sztárfellépő nevét egyelőre nem hozzák nyilvánosságra a szervezők, annyit azonban elárultak, hogy a hajnalig tartó tánchoz a tavaly is nagy sikert aratott Night Cruisers Band adja majd a zenét.

A JEGYEK

A rendezvényre ezúttal is négy különböző árkategóriában lehet jegyet váltani. A báli belépőjegy tartalma a vacsoraasztalok színpadtól való távolságának függvénye. Már a legkedvezőbb, nettó 55.000 forintos "ezüst" jegy is tartalmazza a részvételt a teljes exkluzív vacsorán és programon, a korlátlan étel- és italfogyasztást a bálterem előterében - ahol mintegy száz különböző bor sorakozik majd fel -, a kaszinó használatát, továbbá a részvételt a tombolajátékon, amelyen a nyeremények összértéke 1.500.000 forint. Elköszönő ajándékként a bálozók Kamocsay Ákos Prémium Chardonnay Páskum-dűlő 2015-ös tételét vihetik majd haza, amely a Kamocsay Prémium borcsalád az egyik legsikeresebb tagja. A kedvezményes árú, nettó 25.000 forintos sétálójegy az üdvözlőitalok és -ételek fogyasztását, a háromfogásos állófogadásos vacsorát, a vacsora utáni korlátlan étel- és italfogyasztást a bálterem előterében - ahol mintegy száz különböző bor sorakozik majd fel -, valamint a kaszinó használatát.

További információk a rendezvény weboldalán, és a Magyar Borok Bálja hivatalos Facebook-oldalán

Forrás: Vendég & Hotel Online


Nagy hazai borravaló-körkép: kinek, mennyit és miért jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek, mennyit és miért jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.