MSense: az érzékek birodalma

nagyszabású rendezvényen mutatták be a magyarországi és szlovákiai Mercure szállodák az MSense szervízkultúrát, amelynek célja a még teljesebb vendégélmény kialakítása. A magyar kezdeményezés nyomán a programot nemzetközi szinten is átvehetik a jövőben.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

„A Mercure lánc szállodái szándékosan eltérő egyéniségű hotelekből áll, ezért szerettünk volna olyan közös vonást is kialakítani, aminek a segítségével a vendégélményt mégis egységesíteni tudjuk” – magyarázta Horváth Gábor, a magyarországi és szlovákiai Mercure hotelek márkamenedzsere. „A legfőbb kihívással akkor szembesültünk, amikor rájöttünk, hogy világszerte igen eltérőek a szokások, ezért olyasmit kerestünk, ami mindenhol ugyanolyan: így jutottunk el az öt érzékszervig, hiszen az érzékelésünk azonos, az MSense pedig pontosan az érzékeket veszi célba.”

Az új szervízkultúra kiemelt szerepét mutatja, hogy az indításhoz külön MSense bizottságot állítottak fel a Mercure munkatársai Horváth Gábor vezetésével. A Mercure-hotelekben emellett külön MSense Nagyköveteket is kineveznek, akinek a feladata a speciális szervízkultúra képviselete, emellett a dolgozók számára a helyi élmények, tréningek megszervezése.Az MSense-élmény lényege, hogy a vendégek érzékszerveire és érzelmi világára fókuszál, azonban mindezt úgy teszi, hogy a vendég mindenből épp csak annyit vegyen észre: jól érzi magát, kellemes környezetben tartózkodik.

„Az különbözteti meg az Mercure MSense szállodáit a versenytársainktól, hogy minden elképzelhető szolgáltatás esetén egy kicsivel többet akarunk adni, mint amit a vendégek elvárnak” – fejtette ki Horváth Gábor. „Számtalan apró trükköt, apró figyelmességet vetünk be, amelyek célja, hogy a vendégeink – akik javarészt külföldiek – úgy utazzanak haza, hogy nem csak az országban, hanem a szállodáinkban eltöltött időre is emlékezzenek.”

Az MSense programba a 6 magyar és a pozsonyi Mercure szállodák vezetése az összes munkatársat is bevonta. A mintegy 300 dolgozó számára speciális tréninget alakítottak ki, emellett számukra külön extra programokat is szerveztek meditációval, közös mozilátogatással, illetve a későbbiekben a vendégek számára bevezetendő MSense klubkártyával, amellyel különböző kedvezményeket vehetnek igénybe.

„Egy igen komoly vállalást tettünkazMSenseszervízkultúrával, amelynek mindenhol egységesnek kell lennie” – mondta Horváth Gábor. „Ezért gondoltunk külön a kollégákra is, hiszen a vendégek akkor fogják igazán jól érezni magukat nálunk, ha látják, ha tapasztalják, hogy a körülöttük dolgozók is örömmel végzik a munkájukat. Ennek pedig mindenkinek igaznak kell lennie, hiszen minden lánc annyit ér, mint a leggyengébb láncszeme, itt pedig nincs helye a kompromisszumoknak.”

A kezdeményezés a Mercure párizsi központjától is komoly elismerést kapott, sőt, ha sikerrel debütál november 14. után Magyarországon és Szlovákiában, az MSense, a programot akár a régió további országaira is kiterjeszthetik.

„Minden kollégám nagyon elkötelezett részévé vált a bevezetés folyamatának, szívesen vettek részt benne és mindenki hozzátette a saját gondolatait” – magyarázta Horváth Gábor. „Nélkülük nem jutottunk volna el ide, ezért minden tiszteletem az övék. Remélem, hogy az MSense-nek köszönhetően a vendégek számára az utazás célját meghaladó élménnyé válik az itt tartózkodás, és akár magát az utazást is meghaladó emlékekkel térnek tőlünk haza.”


    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.
Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma

Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma 

Rövid a határidő: augusztusig rendezni kell a vendégmunkások helyzetét.
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában

Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában 

A zalakarosi és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet.
Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026

Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026  

A jelentés 24 európai piac 1240 turisztikai és vendéglátóipari vezetőjének és menedzserének válaszain alapul.
Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál

Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál 

Hegedűs Dávid lett a Hampton by Hilton Budapest City Centre igazgatója.
Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás

Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás 

Érdemi intézkedésekkel támogatják a világ óceánjainak fenntarthatóságát.
Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban

Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban  

A legnagyobb növekedést a turisztikai szálláshelyeken eltöltött éjszakák számában az év első negyedévében Írországban jegyezték fel.
Személyi változás a Hunguestnél

Személyi változás a Hunguestnél 

A nyugat-magyarországi Bükfürdőről érkezik a horvátországi Hotel Miramar új igazgatója.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.