hirdetés

Napi egy pohár bor a cukorbetegek egészségére is üdvös hatást gyakorolhat

Mostanáig számos tanulmány jelent már meg a vörösbor jótékony hatásairól. Néhány közülük egyenesen azt mondja, hogy egy pohár egy órányi „gyűrődéssel” ér fel az edzőteremben. Mások azt állítják, hogy az ital megfázás ellen is jó, illetve csökkenti a magas koleszterinszintet.

hirdetés

Na, most ezt fejeli meg egy nemrég napvilágot látott esszé, amely szerint a vörösbor a diabéteszes embereknek is segítséget nyújthat.

Egy, az Annals of Internal Medicine folyóiratban publikált értekezés keretében az izraeli Ben-Gurion Egyetem tudósai 225 cukorbeteg pácienst vizsgáltak meg. A kutatók által tapasztalt eredmények szerint a napi egy pohár bort fogyasztó vizsgálati alanyok szívének egészségi állapota javult.

„Azt találtuk, hogy a vacsora mellé elfogyasztott, egy pohár bor a 2-es típusú diabétesszel küzdő embereknél javíthatja a szív- és érrendszer egészségét” – jegyezte meg a tanulmányban Iris Shai, a Ben-Gurion Egyetem kutatója.

A páciensek a vizsgált két évben mediterrán étrend mellett az étkezések során egy pohár vörösbort, fehérbort vagy ásványvizet fogyasztottak el. Shai szerint a fehér- vagy vörösborivók vércukorszintje javuló képet mutatott. 

A vörösborfogyasztók a jó koleszterin áldásos hatásaiból is részesedhettek.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a cukorbetegeknek egynél több pohár bort el kellene fogyasztaniuk – már csak azért sem, mert néhány üveg bor különösen sok cukrot tartalmazhat.

Fontos, hogy a diabéteszes emberek ne gyógyszer helyett fogyasszák a vörösbort, ám esténként egy pohárnyi, az egészséges vacsorához elfogyasztott bor ténylegesen az egészségükre válhat.

Fordítás/szerkesztés: Zamaróczy Ádám

(forrás: Élelmiszer online)
Share on Tumblr
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Mikor épülhet meg Budapesten a nagy befogadóképességű kongresszusi központ?

Kiadónk társoldalai