Ne féljen a Balatonban úszkáló algagyepdaraboktól!

Kellemetlenséget okozhatnak, de semmilyen egészségügyi veszélyt nem jelentenek azok a víz felszínén lebegő algagyepdarabok, amelyeket az utóbbi napokban láthattak a Balatonon strandolók a tó több pontján - hangsúlyozza a Magyar Tudományos Akadémia hétfői közleménye.

"Az utóbbi évek látványos vízminőség-javulása a lebegő mikroszkopikus algák mennyiségének csökkenésével járt. A vízben korábban tömegesen elszaporodó egysejtű algák leárnyékolták az üledék felszínét, de a vízminőség javulásának köszönhetően szélcsendes időben most már a tó egész területén lejut a napsugárzás a tó fenekére, így ott egy sajátos üledéklakó algaflóra tenyészik, amelyet elsősorban nagy testű kovamoszatok és fonalas algák alkotnak" - olvasható az MTA honlapján.

Vörös Lajos és Somogyi Boglárka, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének kutatója rámutatott: ezeket az algákat a vizet vizsgáló szakemberek csak akkor látják, ha erős szélben felkeveredik a tó üledéke.



Magyarázatuk szerint az utóbbi napok, hetek szélcsendes időjárása elősegítette ennek az algagyepnek a kifejlődését. A gyepben zajló fotoszintézis során oxigén termelődik, amely buborékok formájában válik ki az algagyepben, a gázbuborékok pedig a felszínre emelik az algákat a hozzájuk tapadt üledékrészecskékkel együtt.

Ezek a kisebb-nagyobb - pénzérme nagyságú vagy akár tenyérnyi méretű - algagyepdarabok úsznak a víz felszínén, a szél hatására néhol összegyűlnek, kellemetlenséget okozva a strandolóknak. A szél erősödésével a jelenség meg fog szűnni - áll a közleményben.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.