Nem csak csókolóznak a Balatonban

Szabadság, új helyszín és egy kis víz – csak ennyi kell a jó szexhez a Szallas.hu felmérése szerint. Több mint tízezer résztvevő válaszai alapján a magyarok többször bújnak össze a nyaralás alatt, ráadásul ilyenkor merészebbek is: hétből egy ember szeretkezett már a szállodai szobán kívül, igaz, sokszor nem zavartalanul. Az izgalmakat keresők számára a wellnessrészlegek és a vízpartok a legvonzóbbak, s utóbbinál a vadállatok okozzák a legtöbb váratlan meglepetést.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Háromból csak egy embernek mindegy, hogy hol és mikor bújik össze kedvesével – derült ki a Szallas.hu felméréséből, amelyben több mint tízezer magyar lakos vett részt. A válaszadók több mint fele saját bevallása szerint gyakrabban szeretkezett nyaralás alatt, főleg a 40 év felettiek vágyát fokozza egy kis utazás. „Kutatásunk fő célja az volt, hogy ezen a területen is megismerjük vendégeink igényeit, s ez alapján több támpontot adjunk a megfelelő helyszín kiválasztásához. Az eredményekből jól látszik, hogy a mindennapi rutin megszakítása és egy kis változatosság mindenkit felráz, illetve sokan csak egy szálláshelyen tudnak zavartalanul együtt lenni” – magyarázta Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

Ezt támasztja alá, hogy a megkérdezettek háromnegyede számára egy szálláshely jelenti az ideális helyszínt az együttlétekhez, mert itt kizárólag egymásra koncentrálhatnak. Az otthoni hálószobát csak a magyarok 15 százaléka preferálja, különösen a nők, a fiatalok és a 40-50 év közöttiek számára kevésbé izgató a mindennapi környezet. „Valamilyen nyilvános helyet csak 250-ből egy ember jelölt meg ideális helyszínként, ennek ellenére az izgalom többeket képes elvarázsolni: minden hetedik ember szexelt már nyaraláskor a szállodai szoba falain kívül” – tette hozzá Varga Zoltán. A szállásadók mintegy 6 százaléka talált már párokat „in flagranti”, például közös használatú helyiségekben.

Nem csak csókolóznak a Balatonban

A Szallas.hu felmérése alapján a nyilvános helyen hancúrozók közül minden második vízben vagy víz közelében tette ezt. „Különösen népszerűek sötétedéskor a nádasokban megbúvó horgászstégek és csónakok, de sokan azt is kihasználják, hogy a természetes tavak nyakig érő vizében vagy egy buborékokkal teli pezsgőfürdőben még nappal sem lehet biztosan tudni, mit csinál pontosan az összesimuló pár” – ismertette az eredményeket a portál vezetője. A magyarok ötöde valamilyen más természetközeli helyet, például egy csendes erdei ösvényt választott, ugyanakkor az autók és a nyilvános terek, például a közparkok is vonzónak számítanak.

„A nyilvános helyen összebújók között kevesebben vannak, akiket kifejezetten izgat, hogy a közelben mások is vannak, a többség igyekszik elrejtőzni. Többen voltak, akik pont emiatt kerültek kínos helyzetbe” – mondta Varga Zoltán. Az autóval sötét helyre lehúzódókra gyakran a rendőrök köszöntek rá a legfontosabb pillanatban, de olyan is volt, hogy az erdei turistautakról letérőket kóbor kutyák, vaddisznók vagy a nádasban hattyúk zavarták meg. Olyanok is akadtak, akik végül magukat buktatták le, például hagyták, hogy elsodorja a víz a fürdőruhájukat. „Ennél is feltűnőbb lehetett, amikor egy társaság tagjai közösen béreltek szállást, ezért ketten a közös konyhába szöktek ki éjszaka. A konyhaasztal azonban összedőlt alattuk, így a barátaik a romos konyha közepén, meztelenül találtak rájuk. Azok sem jártak jobban, akik szenvedélytől fűtve kirúgták az autó ablakát, és hajnalban magyarázhatták a szerelőnek, miért nincs más sérülés a kocsin” – idézett a történetekből az ügyvezető.

A felmérés hátteréről

A Szallas.hu végzett felmérést a nyaraláshoz kapcsolódó szexuális szokásokról azzal a céllal, hogy megismerje a vendégek véleményét és így jobban optimalizálja a szálláskeresők számára a keresési lehetőségeket. A kutatás online megkérdezéssel zajlott, az adatok felvételére 2014. június 10. és 16. között került sor. A nem reprezentatív felmérés eredményei 12 297 magyar lakos és 339 magyarországi szállásadó válaszain alapulnak.


Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője

Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője 

Kapitány István Csendes Olivért kérte fel a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésére.
Hőlégballon verseny Kaposváron

Hőlégballon verseny Kaposváron 

A repülésekre július 30-án, 31-én, és augusztus 1-jén két alkalommal, augusztus 2-án pedig egyszer kerül sor.
Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe

Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe 

Nagyszabású land art installációval, közösségi alkotással és kreatív workshopokkal érkezik idén a Művészetek Völgyébe a Hungarian Art & Business (HAB) művészeti központ.
Új alelnök a MaReSz vezetésében

Új alelnök a MaReSz vezetésében 

Beválasztották Tatár Györgyöt az elnökségbe.
Óvatosan most az utakon!

Óvatosan most az utakon! 

Megkezdődött az őzek násza, ezért fokozott figyelemre van szükség az utakon.
Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei

Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei 

Az „Év faja” típusú kezdeményezések elsődleges célja nem egyszerű népszerűségi verseny, hanem tudatformálás: minden választott faj vagy élőhely egy-egy természetvédelmi problémát vagy élőhelytípust is képvisel.
Sztárok, koncertek, kulturális programok a Balatonnál

Sztárok, koncertek, kulturális programok a Balatonnál 

A kezdeményezés célja, hogy bemutassa, amiért érdemes nyáron a Balatonhoz látogatni.
Veszélyben az Erzsébet-kilátó

Veszélyben az Erzsébet-kilátó 

A kilátót egy már száz éve fennálló statikai hiba miatt februárban lezárták, azóta nem látogatható.
Dobogós helyen a gemenci erdei vasút

Dobogós helyen a gemenci erdei vasút 

A 2026 tavaszán 5554 fő részvételével készült online felmérés szerint a Gemenci Állami Erdei Vasút a harmadik kedvenc kisvasút hazánkban.
Kéklámpás járművek találkozója a repülőmúzeumban

Kéklámpás járművek találkozója a repülőmúzeumban 

Számtalan eszközt próbálhatnak ki a látogatók.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.