Nem lettek kizárva!

Nem felel meg a valóságnak az Fn.hu „Csúcséttermeket zártak ki a Torkos Csütörtökből” címmel, március 8-án megjelentetett cikke, tájékoztatta a TurizmusOnline-t a Magyar Turizmus Zrt.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A FN.hu-n olvasható cikk  valótlanul állítja, hogy idén kizárás történt a Torkos Csütörtök akcióból. Azok az éttermek, amelyek ellen jogos panasz merült fel a tavalyi akciót követően, idén nem is jelezték részvételi szándékukat az akcióban.

A Magyar Turizmus Zrt. fontosnak tartja, hogy az akció szabályainak valamennyi jelentkező megfeleljen. A szabályok minden, az akcióhoz csatlakozni kívánó vendéglátóhelyre egyformán vonatkoznak, ezek alól egyetlen vendéglátóhely sem kaphat felmentést, illetve egyetlen vendéglátóhely esetében sem alkalmazható könnyítés, tekintettel arra, hogy ez a megkülönböztetés nem lenne igazságos a többi résztvevő vendéglátóhely szempontjából.

A Magyar Turizmus Zrt. idén valóban levelezést folytatott a Costes étterem ügyvezetőjével az idei Torkos Csütörtök akcióban való részvételről. Tekintettel azonban arra, hogy a Costes a szabályoktól több ponton is eltérően kívánt volna részt venni az akcióban, amihez az MT Zrt. nem tudott hozzájárulni, a Costes úgy döntött, hogy nem csatlakozik a Torkos Csütörtök akcióhoz.

Természetesen minden vendéglátóhely maga dönti el szabadon, hogy kíván-e élni a Torkos Csütörtök nyújtotta promóciós lehetőségekkel, valamint, hogy fel szeretné-e használni ezt a marketingeszközt a vendéglátóhelye népszerűsítésére, véli a Magyar Turizmus Zrt.

A cikkben szereplő másik étteremmel kapcsolatban valóban vendégpanasz érkezett a tavalyi akciót követően, amelyből kiderült, hogy a vendéglátóhely nem tartotta be az akció szabályait. Az ezzel kapcsolatos levelezésben az étterem képviselője ezt el is ismerte és úgy döntött, hogy a továbbiakban nem kívánnak a Torkos Csütörtök akcióban részt venni.

A Magyar Turizmus Zrt. minden Torkos Csütörtök akciót követően felmérést készít az akció eredményeiről. A tavalyi felmérésből kiderült, hogy: Az étteremtulajdonosok többsége kedvező forgalmi adatokról és a vendégek pozitív visszajelzéseiről számolt be. A korábbi évekhez hasonlóan, minden 100 étteremből 81 jóval kedvezőbb, további 15 kedvezőbb vendégforgalomról adott számot, mint ahogy ez egy – átlagos – februári napon várható. A realizált bevételek tekintetében – a nyújtott kedvezmények ellenére is – pozitívan nyilatkoztak: az éttermek 47,4%-a számára a bevételek jóval kedvezőbben, további 40,8%-a számára kedvezőbben alakultak 2010. február 18-án, mint általában egy februári hétköznapon.


Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére

Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére 

A verseny célja idén is a minőségi, kreatív és helyi alapanyagokra épülő strandételek bemutatása és népszerűsítése.
Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon

Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon 

Az etyeki Gasztrosétány ad otthont június 18-án az Etyek Sunset Fashion Show elnevezésű rendezvénynek.
Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak

Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak 

Nemzetközi elismerés Budapest egyik legautentikusabb spanyol éttermének.
Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában

Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában 

A tavaly októberi, nagysikerű hazai debütálást követően a Popeyes cajun ízei a Westend után most a budapesti Árkád bevásárlóközpontba is megérkeztek.
A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete

Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete 

Megerősítik, hogy az MVI kész szakmai tapasztalatával és tudásával támogatni az ágazat további fejlődését.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.