Norman Lebrecht tart előadást a Zeneakadémián

Napjaink egyik legolvasottabb és legvitriolosabb tollú zenekritikusa a Zeneakadémia legújabb koncertmagazinja számára Hulló csillagok között címmel írt vezéresszét, most pedig a Zeneakadémia meghívására Budapestre látogat, hogy legújabb kutatási eredményeit megossza a magyar szakmai és zenekedvelő közönséggel.

Szabó Stein Imre, a Zeneakadémia kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: Lebrecht ritkán vállal egyedi felkéréseket, így nagy dolog, hogy beillesztette programjába a budapesti előadást. "Ebben Bartók, Ligeti, Kurtág és a többi magyar nagyság mellett szerepe volt annak is, hogy érdeklődik a Bogányi-zongora iránt, amelyet aznap este meg is hallgathat, hiszen Bogányi Gergely első nyilvános hangversenyét adja az új hangszerrel".

Norman Lebrecht Az összeomlás után: hogyan lesz több zene kevesebb pénzből? című angol nyelvű előadását a Zeneakadémia Solti-termében tartja március 11-én 17 órakor. Szabó Stein Imre szerint Lebrecht nemcsak elsőrendű író, de nagyszerű, karizmatikus előadó is, aki bár mélyenszántó eszmefuttatásokat vezet elő, mégis közérthető marad és gazdagon illusztrálja az elmondottakat. Lebrecht stílusát ismerve az is biztosra vehető, hogy interaktív lesz az előadás - tette hozzá.

A klasszikus zene fenegyerekeként is emlegetett, 1948-ban született angol szakíró eddig tizenkét könyvet publikált, amelyek közül három magyarul is olvasható. Közvetlenül az előadás előtt és után Lebrecht magyarul megjelent könyvei megvásárolhatók lesznek a helyszínen az Európa Könyvkiadó jóvoltából, és a szerző dedikálja is műveit. Norman Lebrecht könyveiben a karmesterek túlhatalma által dominált zeneiparról éppúgy beszél, mint a klasszikus zene ezredfordulós válságáról, de legutóbbi könyve például Gustav Mahler működését és életművét helyezi új megvilágításba. Két díjnyertes regényt is publikált, a harmadik megjelenés előtt áll.

Lebrecht 1994 és 2002 között az angol The Daily Telegraph rovatvezetője volt, 2002 és 2009 között pedig az Evening Standard vezető szerkesztőjeként működött. 2006 óta állandó műsora van a BBC-n, és külön rovata a Standpoint című kulturális folyóiratban. 2007-ben indított klasszikus zenei blogja, a slippeddisc.com a világ legolvasottabb klasszikus zenei internetes oldalai közé tartozik, havonta több mint egymillió oldalletöltéssel.

Megítélése írásainak polemikus hangvételéből fakadóan igen ellentmondásos, ezzel együtt megkerülhetetlen alakja napjaink klasszikus zenei életének. Számos jelentős karmesterrel ápol baráti viszonyt (Daniel Barenboimmal, William Christie-vel, Franz Welser-Mösttel például), a zeneélet más meghatározó figurái ugyanakkor nem hajlandók szóba állni vele - fogalmaznak a Zeneakadémia ajánlójában.

Szabó Stein Imre jelezte: ha sikeres lesz az előadás, más neves zenei szakírók meghívásával egy sorozat indítását tervezik, amely a mostani előadáshoz hasonlóan nemcsak az egyetemistákat és a szakmabelieket szólítaná meg, hanem a szélesebb zenekedvelő közönséget is.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.