Nyereséges év vár a hazai szállodaiparra

Kevesebb, mint 1%-kal emelkedett a működő szálláshelyek száma tavaly márciushoz képest - derül ki a KSH adataiból. Bár jellemzően a nyári hónapokban dübörög ez az iparág, már az első negyedévben is 10%-kal tudták növelni bevételeiket, így várhatóan nyereséges évnek néznek elébe 2016-ban is, áll a Bisnode Magyarország nagyelemzésében. Bár a szálláshelyek számának emelkedése kissé visszaesett az egy évvel ezelőttihez képest, Magyarország népszerűsége töretlenül nő, elsősorban az európai turisták körében.

Bár a növekedés mértéke kissé lelassult a tavalyi évben, évről évre növekszik a szálláshely szolgáltatásból élő vállalkozások száma hazánkban. Az elmúlt 12 hónapban ezen a területen működő cégek átlagos száma 3,5%-kal 2769-re bővült, holott a 2015. márciust megelőző egy éves időszakban még 4,2%-os átlagos cégszám-emelkedés jellemezte a piacot. A szektor erős szezonalitást mutat, a legnépszerűbb nyári hónapokban csaknem ezerrel több cég foglalkozik ezzel a tevékenységgel, mint az év többi részében.

A működő szálláshely szolgáltatók számának alakulása 2012. január - 2016. március között

Kevesebb panzió, népszerűbb a kemping

A szálláshely szolgáltató cégek között a legnagyobb számban továbbra is szállodákkal és panziókkal találkozhatunk az országban, bár dominanciájuk minimálisan visszaesett az elmúlt pár évben. Mindkét szállástípus közel azonos darabszámmal képviselteti magát, őket követik jócskán lemaradva a turista- és ifjúsági szállók, illetve az üdülőházak, végül legkisebb számban kempingek működnek. Előző év márciusához képest egyedül a panziók száma csökkent, igaz, kevesebb, mint 2%-kal. Százalékosan a legnagyobb növekedést pedig a kempingek 10,42%-os növekedéssel tudhatták magukénak.

Egy szálláshely átlagosan 87 férőhellyel rendelkezik, ami 2,88%-kal magasabb az egy évvel korábbi értéknél, persze a férőhelyek száma nagyban függ a szálláshely típusától. Míg a kempingek átlagosan 302 férőhellyel bírnak, addig a szállodák átlaga 139, a turista- és ifjúsági szállóké 98, az üdülőházaké 52, míg a panzióké mindössze 27. Az átlagos férőhelyek számát tekintve az üdülőházak növekedtek a legjobban, mivel egy évvel ezelőtt ez a szám még csak 48 volt. A panziók számának csökkenésével a panziókra jutó férőhelyek száma is egyenes arányban csökkent.

Nemcsak a külföldiek száma több

2015 első negyedévéhez képest 9,6%-kal több külföldi vendég szállt meg hazánkban. Ez a növekedés bíztató az év fennmaradó hónapjaira nézve, még akkor is, ha kissé elmarad a korábbi 10,9%-os növekedéstől. Talán még ennél is jobb hír, hogy a belföldi vendégek száma is növekedett, 11,8%-kal, ami jelentős javulásnak számít, hiszen 2014 és 2015 első három hónapja között még „mindössze 8,4%-os emelkedést figyelhettünk meg.

Növekvő népszerűség a brit turisták körében

Magyarország elsősorban az európai nációk körében közkedvelt úti cél, ugyanis a külföldi látogatók által Magyarországon töltött éjszakák 84%-át európai országok polgárai töltik itt. Különös népszerűségnek örvendünk a német, egyesült királyságbeli és osztrák turisták között, de gyakran megszállnak olasz, cseh, orosz és román állampolgárok is hazánkban. Az Egyesült Királyság lakóinak érdeklődése az elmúlt két évben nőtt meg jelentősen, csaknem 60 ezer éjszakával többet töltöttek nálunk az első negyedévben, mint 2014-ben. Hasonlóan látványos növekedés jellemezte a szlovák és cseh utazók itt tartózkodását, több mint 31 illetve 35 ezer éjszakával tovább maradtak most, mint két évvel ezelőtt.

A külföldieknek Budapest, honfitársainknak Balaton a legkedveltebb

Az első negyedév legkedveltebb úticéljai a külföldiek számára továbbra is a főváros, több mint 1,4 millió vendégéjszakával, ezt követi a Nyugat-Dunántúl, 273 ezer vendégéjszakával, és a Balaton 154 ezer vendégéjszakával. A magyarok körében a Balaton vezeti a népszerűségi listát 397 ezer vendégéjszakával, megelőzve Észak-Magyarország és a Nyugat-Dunántúl, 336 ezres és 273 ezres számait. A magyarok körében népszerű még az észak- és dél-alföldi régió és Budapest is.

A fenti számokat látva, nem meglepő, hogy nem csak a vendégszám, de a szállodákban és egyéb szálláshelyeken dolgozók száma is növekedett. Míg 2014-ben átlagosan valamivel több, mint 21 500 főnek jelentett megélhetést ez a szakma, addig 2015-ben már 25 000 felett volt az alkalmazottak száma, ami 16%-os növekedést jelent a foglalkoztatásban. Az első negyedéves információk alapján pedig várhatóan 2016-ban tovább bővül majd a foglalkoztatottak köre ezen a területen. A legnagyobb foglalkoztatók a Danubius Zrt., a Hunguest Hotels Zrt. és az Accor-Pannonia Hotels Zrt. voltak.

Ugyan még csak az első negyedév telt el 2016-ból, a KSH adataiból már most is látszik, hogy a szálláshelyek árbevétele 10,25%-kal növekedett a magasabb vendégszámok és vendégéjszakák számának köszönhetően az előző év azonos időszakához képest. 2014-ben az iparág összbevétele meghaladta a 333 milliárd forintot, és 4,1%-os árbevétel-arányos eredményt ért el. 2015-re 10,72%-kal növekedtek a bevételek így várhatóan a 2015-ös évet is nyereségesen zárta a szektor.

Az árbevétel több mint felét továbbra is a szállásdíj bevételek alkotják, ehhez jönnek hozzá a vendéglátáshoz kapcsolódó bevételek – ami a teljes bevétel nagyjából negyedét teszi ki – továbbá az egyéb bevételek. 2016 első három hónapját a szállásdíjak 13% feletti, továbbá az egyéb bevételek 11%-os növekedése jellemezte. A vendéglátás bevételei mindössze 3%-os bővülést mutattak.

Azt gondolhatnánk a vendégéjszakák számának külföldi és magyar vendégek közötti alakulását nézve, hogy hasonló arányt tapasztalhatunk a szállásdíja megoszlásában is, ám ez nem igaz. Bár az idei év első hónapjaiban már 40% fölé emelkedett a magyar vendégek hozzájárulása a teljes szállásdíj bevételekhez, még mindig jó pár százalékkal elmarad a vendégéjszakák részarányához mérten. Jól látszik tehát, hogy a magyar vendégek kihasználják a kedvezményes csomagok, illetve kuponos oldalak által kínált lehetőségeket, hogy a listaárnál olcsóbban juthassanak el feltöltődni.

Külföldi és belföldi vendégekből származó szállásdíj bevételek megoszlása 2014 Q1-2016 Q1

Az elmúlt néhány hónapban minimálisan csökkent a Bisnode Bedőlési Index értéke is a szálláshely szektorban. Míg 2015 végén 1,12% volt az egy éven belül bekövetkezett csődök és felszámolások aránya az átlagos működő cégszámhoz képest, addig 2016. első negyedévében kicsivel alacsonyabb, 1,11%-os értéket mértünk.

Jelentős növekedés a SZÉP-kártya költésekben

SZÉP kártyát elfogadó szálláshelyek száma ugyancsak növekedett, idén márciusban már meghaladta a 70%-ot az elfogadóhelyek száma. A legnagyobb eséllyel szállodában fizethetünk SZÉP- kártyával, hiszen most már ezek 85%-ában elfogadják. Meglepő módon a kempingek háromnegyede is nyitott a Széchenyi Pihenőkártyával való fizetésre, míg a panziók 69, az üdülőházaknak pedig 65%-ában választható ez a fizetési forma. A SZÉP-kártyás fizetés a turista- és ifjúsági szállókban viszont kevésbé elterjedt, még mindig csak 32%-uknál engedélyezett.

Ugyan a SZÉP-kártyát elfogadó szálláshelyek száma mindössze 1,48%-kal növekedett, a szállásdíjra elköltött összegek értéke már az első negyedévben is sokat mozdult felfelé. A korábbi években jellemzően május hónaptól növekedtek meg ugrásszerűen a SZÉP-kártya felhasználások, ám idén már januárban 17, februárban 19, márciusban pedig már 34%-kal többet költöttünk a bázisév azonos hónapjához mérten. Ez azt is jelenti, hogy az év első három hónapjában már több mint 3 milliárd 48 millió forint értékben használtunk SZÉP-kártyát fizetőeszközként, ami 24%-kal magasabb, mint a 2015 első negyedévében így elköltött összeg. A növekvő kártyahasználat ellenére május elején még mindig 2,1 milliárd forint 2014-es feltöltésből származó juttatás várt felhasználásra. Az eddig elköltött összeg több mint 91%-a szállodákban történt, további 6%-ot pedig panziók kaptak. A SZÉP-kártyával fizetett szállásdíj a szállodák teljes szállásdíj bevételének 56, míg a panziók esetében 43%-ot tett ki.

Az elemzés elkészítéséhez a Bisnode Magyarország a Központi Statisztikai Hivatal 2016. május 10-én közzétett statisztikai adatait, illetve a saját adatbázisában elérhető adatokat Szálláshely-szolgáltatás főtevékenységgel bejegyzett vállalkozások adatait használta fel.


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.