Ökotanterv, környezettudatos diákok

A Gundel Károly Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) 244 372 000 forint egyszeri, vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a szakképzés tartalmi megújítására kiírt TÁMOPpályázaton. A „Jó szakma – biztos jövő” mottóval megvalósításra kerülő projektben a környezettudatos nevelés és a „zöld” kérdések a reál és a humán tantárgyakba is beépítésre kerülnek.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A pályázat keretében került sor a novemberi „Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan – az iskolában” című konferencia megrendezésére is, ahol a rendezvény vendégei a Gundel TISZK tagiskoláinak tanárai és diákönkormányzatai voltak, akik számára az előadók olyan témákról beszéltek, amelyek beépíthetők az adott szaktárgyak tananyagaiba. Németh Imre, a szakminisztérium osztályvezetője a környezeti nevelés fontosságáról és a már létező programokról beszélt, amelyek a magyar közoktatás teljes vertikumában megtalálhatók: a zöldóvoda, az ökoiskola valamint a felsőoktatási intézményekben működő ökoklubok országos hálózata kisgyerekkortól a felnőttkor küszöbéig biztosítja a környezettudatos nevelést. Kéri András, az ELTE Természetföldrajzi Tanszék Szakmetodológus környezeti nevelője előadásában a környezeti nevelés, illetve a fenntarthatóság oktatásának különbségeit tárta a közönség elé. Ez utóbbi értelmezésében a tantárgyak egyforma jelentőségűek, és a fenntarthatóság az iskolai élet minden területét áthatja. A fenntarthatóság mutatója az ökológiai lábnyom, amelynek ismérveit részletesen ismertette az előadó. Varga Éva, a Szabómester Szakképző Iskola tanára a környezet-egészségügyi ártalmakra hívta fel a figyelmet. A Klíma Klub közhasznú nonprofit Kft. képviseletében Varga Dávid „A környezettudatos gondolkodás fontossága az iskolai tananyagban” címmel tartott előadást. A szakember a tanórai interaktivitást és a valós példákon alapuló magyarázatokat hiányolta a mai oktatásból. A konferencia záró előadója dr. Hajnal Klára, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézet Társadalomföldrajz és Urbanisztikai Tanszékének adjunktusa volt. „A tudatosság értelmezése a környezettudatosság és a fenntarthatóság elméletében és gyakorlatában” című előadásában kiemelte, hogy paradigmaváltásra van szükség az élet minden területén. Nem a mennyiségi növekedés, hanem a minőségi fejlődés és az ember kell, hogy a középpontban álljon. Az ember mint tudatos lény kell, hogy cselekedeteit irányítsa, hozzon racionális döntéseket, vállaljon felelősséget a környezet épségéért, amit aztán át kell örökítenie a jövő generációinak.

A környezetvédelmi konferencia jelentőségéről, a pályázat keretében eddig befejezett programokról, valamint a még hátralévő feladatokról a TISZK környezettudatosság-munkacsoport vezetőjét, Kőszegi Andreát, a Dobos C. József Vendéglátó-ipari Szakképző Iskola tanárát kérdeztük: „A projekt 2010 szeptemberében zár, s ez a konferencia azért tekinthető mérföldkőnek, mert a jeles szakemberek szaktanárainknak nyújtottak segítséget abban, hogy a környezettudatosság holisztikus kezelésével a téma bármelyik tantárgyba beépíthető. Még két fontos projektet szándékozunk megvalósítani, a januári tanártovábbképzést és a tananyag-harmonizációt.” A földrajz–turizmus szakos szaktanár szerint a környezettudatosság bizonyos tantárgyakba könnyen beilleszthető: például a globális felmelegedés turizmusra gyakorolt hatása nyilvánvaló, ugyanígy a vendéglátásban is beszélhetünk bioélelmiszerek népszerűségéről. Ennél azonban tovább szeretnének lépni, és a cél a hét természettudományos tantárgy mindegyikébe a fenntarthatósági kérdéseket beépíteni. Összeállítottak egy 10 környezetvédelmi fogalmat tartalmazó listát, amelyet belehelyeztek a tanmenetbe, és megpróbálták megtalálni a kapcsolódási pontokat. A projekt egy munkafüzet összeállításával zárul, amely kiegészítő tananyagként majd a tanárok rendelkezésére áll.

„Fő feladatunknak tartjuk, hogy holisztikus módon tárjuk fel a tagiskolák tanárai és tanulói számára az egyre sürgetőbb környezetvédelmi problémákat. – hangsúlyozta Kőszegi Andrea. – A szemléletváltás ideális esetben mindig két irányú: egyrészt a tanárok oldaláról, akiknek folyamatosan, igényes, új ismereteket kell közvetíteniük a diákok számára, érzékeltetve, hogy a környezetünkben minden mindennel összefügg. A környezeti problémákat egységében kell vizsgálni, több tárgy szemszögéből, nem mozaikszerűen. A diákok részéről is fontos az érdeklődés megnyilvánulása. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a diákok nyitottak és szívesen vesznek részt környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységekben: ilyen volt például a Föld napja-rendezvény vagy az ökotábor a Fertő–Hanság Nemzeti Park területén, illetve a tantárgyverseny is.” A tanárnő úgy véli, hogy míg a felnőttek a környezettudatos életet amolyan aszketizmusnak fogják fel, a gyerekek egyre fogékonyabbak. A zöld témák szerencsére már bekerültek a médiába, így az átlagemberek is napi szinten találkoznak a kérdésekkel. A szaktanár számos ökoiskolába látogatott el, hogy tapasztalatokat gyűjtsön arra vonatkozóan, mit lehetne a TISZK öt tagiskolájában is átültetni a gyakorlatba.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.