Oscar díjeső a Hotel Parlamentben

A nyitás percétől különleges és mással össze nem téveszthető módon várja vendégeit a pesti Hotel Parlament, miért pont 10 éves születésnapját ünnepelte volna a megszokott sémák szerint? Nem is tették.

Pattogatott kukorica, fekete estélyi öltözet a fiúkon, lányokon, mindegyik házigazdán valami narancsszín is – ennek később még lesz jelentősége. Az épp a napokban harmadik szállodáját megnyitó Continental Group ügyvezetője, Flesch Tamás, és a cég marketing-sales-pr igazgatója (civilben Tamás felesége), Patakfalvi Réka hívta meg március 17-én üzleti partnereit Oscar díjátadóval egybekötött estére első házukba, az épp 10 éve megnyitott Hotel Parlamentbe.

Félreértés ne essék, valóban osztottak kis Oscar szobrocskákat különféle kategóriák alapján üzleti partnereiknek, Tamás meg is jegyezte, örül annak, hogy a díjazottak nem kezdték el felsorolni, ki mindenkinek köszönik a díjat – ahogy azt a valódi gálán teszik a díjazottak...

Nemcsak partnereiknek kedveskedtek egyéni ajándékkal a házigazdák, hanem vendégeiket is kitüntették azzal, hogy mindössze 5 hétig tartó bezárás árán mind a 65 szobát a házban teljes mértékben felújították, átalakították egy sikeres spanyol belső építészhölgy letisztult stílust és egyben elegáns otthont megteremtő tervei alapján. Fehér, bézs, narancs az alapvető színvilág a szobákban, az ágyazási mód maradt a vendégek által már ismert olasz stílusú, a világos organza függönyök és a rafináltan elhelyezett tükrök segítségével pedig „növelték a teret” a szobákban, miközben a régebbi, a nyitáskor még nagyon divatos és trendi minimal stílust most egy sokkal elegánsabbra cserélték.

Korábban már a ház közösségi tereit is felújították, a szobák jelenlegi teljes átalakításával (csak a fürdőszobák vannak még hátra), olyan, mintha egy új szálloda jött volna létre.

A partin a március 1-én megnyílt Moments Hotel Bistro Fine elnevezésű, utcáról is látogatható gourmet helye is bemutatkozott – nagy sikerrel.


Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.
Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság

Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság 

A legfrissebb felmérések szerint Magyarországon jelenleg 3 millió gazdás kutya él, ezzel vezető helyen vagyunk Európában.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.