Ősszel indul a magyar luxusvonat Teheránba

Az út ára tízezer eurótól indul, és már minden jegy elkelt. De kik utaznak rajta?

Egy angol utazási iroda látott fantáziát abban, hogy az egzotikusnak számító keleti világba, Törökországba és Iránba lehessen eljutni luxusvonattal - írja a Metropol. Ehhez kereste meg partnerként a MÁV Nosztalgia Kft.-t, amely képes biztosítani nemcsak a megfelelő színvonalú és nosztalgikus stílusú vonatszerelvényt, hanem a személyzetet, valamint a szükséges engedélyeket is. A kocsikat a magyar cég más útjaihoz is szokta használni, és van köztük olyan is, amely – természetesen felújítva és korszerűsítve – az 1950-es évek eleje óta közlekedik.

A Golden Eagle és a Danube Expressz társszervezésében először 2014. október 15-én indul a luxusvonat Budapest – Teherán – Budapest viszonylatban. A MÁV Nosztalgia Kft. magyar vasútvállalat feladata, hogy biztosítsa a muzeális kocsikból álló szerelvényt és a közlekedtetését, valamint a szükséges vonatszemélyzetet. Az utazásszervezést és a jegyértékesítést a brit utazási iroda végzi. A luxusvonat 13 kocsiból fog állni, közel 70 férőhellyel, bárkocsival és étkezőkocsival.

A MÁV Nosztalgia Kft.-től megtudtuk, hogy az útra már minden jegy elkelt - az utasok zöme brit és ausztrál állampolgár, magyarok nincsenek köztük - viszont a teljes személyzet magyar lesz a luxusvonaton.

A vendégek all inclusive ellátásban részesülnek: az étkezések, a szállás, és a vonatozáson kívüli programok is beletartoznak a csomagba, ami osztálytól függően 10 ezer és 25 ezer euró között van. Az októberit követően 2015-ben még 4-5 ilyen utat terveznek indítani.

A hosszabb távú luxusvonatozás iránt világszerte egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik. Nemcsak a ma közlekedő, az eredetivel szintén nem azonos Venice-Simplon Orient Expressz, hanem a Transzszibériai Expressz és a hozzájuk hasonló szerelvények is népszerűek, különösen az angolok körében. Ott az egyik közkedvelt vonattal lovaspóló-versenyre lehet utazni, de nem akárhogy: az utasok, híven a lovaspóló máig élő hagyományaihoz, díszes ruhakölteményeket, különleges kalapokat öltenek.

Itthon is vannak részben hasonló lehetőségek: Beke Marcella, a MÁV Nosztalgia Kft. értékesítési igazgatója a Gyertyafény Expresszt említette, amelynek utasai szintén elegáns ruhában jelennek meg a különleges, vacsorával egybekötött nosztalgiaútra.

Minden tekintetben ötcsillagos élmény vár az új luxus­vonatút résztvevőire. A 13 veterán vonatkocsi szolgáltatásaival minden igényt kielégít. Szállást, vagyis kabint csak a teljes útra lehet foglalni (egy vagy két személyre) két kategóriában: a drágább deluxe fülkékhez saját zuhanyzó és vécé tartozik, berendezésük elegáns, az L alakban elhelyezett ágyak nappalra kanapévá csukhatók össze. A klasszik kategóriába tartozó fülkék nosztalgikus berendezésűek, ezekhez az egyes kocsik közepén tartozik közös mosdó és zuhanyzó. A két étkezőkocsin kívül bárkocsi is tartozik a szerelvényhez, ez utóbbiban élő zongoraszó mellett kellemes hangulatban tölthetők el az esték.



A luxusszerelvény a következő kocsikból áll:

Istropolitan Személyzeti kocsi
Pakli- / Személyzeti kocsi
Classic hálókocsi
Classic hálókocsi
Saxonia DeLuxe hálókocsi
Cracovia DeLuxe hálókocsi
Budapest bárkocsi
Pannonia étkezőkocsi
Albert étkezőkocsi
Vindobona DeLuxe hálókocsi
Hungaria DeLuxe hálókocsi
Horthy szalonkocsi (Golden Eagle személyzeti kocsi)
Classic hálókocsi

Forrás: Metropol


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.