hirdetés
hirdetés
2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

Öt az egyben – TISZK értékelés

Ha valaki nem fújná kívülről, hogy mi az a TISZK, annak eláruljuk: Térségi Integrált Szakképző Központot jelent, és akinek így sem mond semmit, annak talán elég, ha megemlítjük, hogy tulajdonképpen az Ecseri úti, ősrégi idők óta ott működő szakiskoláról van szó.

hirdetés

A Gundel Károly nevét viselő Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola akkor lépett, amikor kellett, így 2008-ban egy, a következő évben induló nagy összegű, egyszeri, vissza nem térítendő európai uniós támogatást – 244.372.000 Ft-ot – nyert el. A pénzből öt oktatási helyszínen, 7 munkacsoport részvételével 35 közösségi szolgáltatást készítettek elő és valósítottak meg, és ez a támogatott oktatási projektfolyam most, szeptember utolsó napjával lezárul. A projektzárás egyik kiemelt eseménye volt az a szakmai konferencia, amelyet augusztus 30-án tartottak a pesti Városligeti fasori Versailles rendezvényteremben, ahol a különböző munkacsoportok beszámoltak arról, mit és hogyan értek el, illetve a társintézmények megismerhették egymás munkáját.

A rangos eseményt lezáró program kezdetén, miközben a tömeg gyülekezett, némileg kínos közjáték is történt: a különféle munkacsoportok ugyanis a konferencia megkezdése előtt mutatták be különféle kiadványok, CD-ék segítségével programjaikat, ahol az egyik projektvezető a következőt válaszolta a téma iránti egyik érdeklődőnek: „Nem, interneten nem küldünk további információt, mert a számítógépet én be nem kapcsolom, telefonáljon inkább a további felvilágosításért”. Talán ma, a XXI. században élve ugyancsak különösen cseng ilyesfajta megjegyzés. És bár lezárult a TISZK-képzés projektje, de úgy tűnik, nemcsak a diákoknak, hanem az őket oktatóknak is lenne még mit tanulniuk…

 

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés