hirdetés
hirdetés
2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

Pannonhalma nyerte idén az „Év Pincészete” díjat

Pannonhalmi Apátsági Pincészet nyerte el a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Borakadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége 2002-ben alapított „Év Pincészete” címet.

hirdetés

Hét év munkájának eredményeként szeptember 7-i díjátadót követően egy éven át a Pannonhalmi Apátsági Pincészeté a rangos elismerés.

Az ünnephez méltó nagyválogatással, a Pincészet két legújabb csúcsborának – a Prior 2009 elnevezésű Rajnai Rizlinggel és a szintén tavaly szüretelt, egyelőre hét hordóban érlelődő, Pinot Noir-ral fogadta Liptai Zsolt főborász az ünnepélyes díjátadóra érkezőket.

Ezt követően a meghívottak a májusban átadott VIATOR Apátsági Étterem és Borbárba mentek át, ahol az ünnepélyes köszöntőkre, valamint a tényleges díjátadásra került sor.

Szigorú feltételeknek megfelelő pályázatok alapján hirdették ki az idei hét induló közül győztest. Pannonhalma idén második alkalommal indult, tavaly a második helyet szerezték meg.  Örömmel töltötte el a díjat alapítók számára, hogy a második és harmadik helyezettek – a Thummerer és a Konyári Pincészet tulajdonosai – is megjelentek, hogy átvegyék a kitüntetést.

Az első helyezett – a Pannonhalmi Apátsági Pincészet – részéről Hortobágyi T. Cirill perjel mondott köszöntőt, áldást és áldomást, majd az esemény lezárásaként a Bencés Kiadó gondozásában megjelent Bencés humor hangoskönyv-sorozatból olvasott fel két részletet Kovács Ákos népszerű popénekes.

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés