Rekordszámú turista utazott 2015-ben külföldre

A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) jelentése, a World Tourism Barometer szerint a nemzetközi turistaérkezések száma 2015-ben elérte az 1 milliárd 184 milliót, ami 4,4%-os növekedést jelent. 

Tavaly 50 millióval több turista utazott külföldre, mint 2014-ben. 2015 így egymás után a hatodik év, amikor átlagon felül emelkedett a turistaérkezések száma.

„A nemzetközi turizmus új magasságokba tört 2015-ben. A szektor nagyszerű teljesítménye pedig hozzájárul a gazdaság növekedéséhez és új munkahelyek létrejöttéhez” – mondta Taleb Rifai, az UNWTO főtitkára.

A kereslet összességében tehát erős volt, bár az egyes desztinációk esetében természetesen eltérő képet mutat, ami többek között az erős árfolyam-ingadozásoknak, az olajár csökkenésének és biztonsággal kapcsolatos aggályoknak tudható be.

A fejlett gazdaságok növekedése (+5%) meghaladta a fejlődő gazdaságokét (+4%), Európába például 5%-kal több turista érkezett. 5%-os növekedést könyvelhetett még el az amerikai kontinens, valamint Ázsia és a Csendes-óceáni térség. A Közel-Keleten 3%-kal nőtt a turistaérkezések száma, míg Afrika – amelyről korlátozott adatok állnak csupán rendelkezésre – körülbelül 3%-os visszaesésről számolhat be, ami az észak-afrikai országok gyengélkedésének tudható be - ez a térség az érkezések több mint egyharmadát tudhatja magáénak a kontinensen.

Pozitív, de óvatos előrejelzések 2016-ra

Bár kissé alacsonyabb mértékben, mint az előző két évben, de a Turisztikai Világszervezet 2016-ra is növekedést jósol. A trendeket figyelembe véve az UNWTO a nemzetközi turistaérkezések 4%-os emelkedését vetíti előre erre az évre.

Regionális szinten Ázsia és a Csendes-óceáni térség 4% és 5% közötti bővülésre számíthat, várhatóan ugyanígy teljesít majd az amerikai kontinens, Európában viszont 3,5%-4,5% közötti növekedés várható. Afrika és a Közel-Kelet turistaérkezéseit tekintve – nagyobb bizonytalanságnak adva hangot – 2% és 5% közötti emelkedést várnak.

Európa vezet, Afrika csökkenést mutat

Európa abszolút és relatív értelemben is vezeti a növekedési „versenyt”, amihez hozzájárult a dollárhoz és más fő valutákhoz viszonyított gyenge euró. 2015-ben 609 millió turista érkezett a kontinensre, 29 millióval több, mint 2014-ben. Közép- és Kelet-Európa a turistaérkezést tekintve nagyot lépett előre, a 2014-es csökkenést követően ugyanis tavaly 6%-os növekedést könyvelhetett el. Észak-Európába 6%-kal, Dél-Európába 5%-kal, Nyugat-Európába pedig 4%-kal többen érkeztek az előző évhez képest.

Ázsia és a Csendes-óceáni térség (+5%) 13 millióval több turistaérkezésnek örülhetett, mint 2014-ben, összesen 277 millióan utaztak ide. Óceánia 7%-os, Délkelet-Ázsia 5%-os, Dél-Ázsia és Észak-Kelet-Ázsia pedig 4-4%-os növekedést produkált.

Amerikába (+5%) 9 millióval több turista érkezett 2014-hez képest, 191 millióan látogatták meg a kontinens országait. A Karib-térség és Közép-Amerika turistaérkezése 7%-kal nőtt, míg Dél-Amerikában és Észak-Amerikában egy átlagosnak mondható 4%-os növekedés realizálódott.

A Közel-Keletre 3%-kal több, összesen 54 millió külföldi turista érkezett.

Az Afrikában korlátozottan elérhető adatok 3%-os csökkenést mutatnak a nemzetközi turistaérkezésk számában, a kontinens 53 millió látogatót fogadott. Észak-Afrika 8%-ot rontott 2014-hez képest, míg a Szubszaharai Afrikába (vagy más néven Fekete-Afrikába) 1%-kal kevesebb turista érkezett, bár ez utóbbi az év második felében növekedést mutatott 2014 azonos időszakához képest.

Kínából utaztak a legtöbben külföldre

A világ turizmusának 2015-ös növekedéséhez nagy mértékben hozzájárult Kína, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság, mint küldőpiacok.

Kína 2004 óta minden évben két számjegyű növekedést mutat a kiutazó turisták számát tekintve, és 2015-ben is vezette a listát, amelyből – többek között – olyan ázsiai országok profitáltak jelentősen, mint Japán és Thaiföld, de az Egyesült Államokba és egyes európai desztinációkba is sok kínai utazott.

Ezzel ellentétben a korábban gyors ütemben növekvő Oroszország és Brazília kiutazó turizmusa jelentős mértékben csökkent, tükrözve a mindkét országban jelen lévő megszorításokat, valamint mind a rubel, mind a reál gyengülését gyakorlatilag az összes többi valutához képest.


Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.