2012. február. 08., szerda - Aranka.

Rogner ügyben indul az egymásra mutogatás

A volt tulajdonos úgy véli önérdekből, a CIB Csoport szerint ellenben jogszerűen került banki tulajdonba a hévízi Rogner Hotel.

A szálloda korábbi tulajdonosa által pénteken kiadott sajtóközlemény szerint a CIB Csoport jogszerűtlenül, alapos ok nélkül mondta fel a Rogner megvásárlásához nyújtott hitelszerződést.

A korábbi tulajdonost képviselő Lotus Therme Kft. ügyvezető igazgatója, Mickiewicz Zoltán tájékoztatott: cégének sem tőke, sem pedig kamat tartozása nem állt fenn a bankkal szemben. A CIB mindezek ellenére zárkózott el mindenféle ésszerű kompromisszumtól.

A Lotus Therme Kft. közleménye szerint „A CIB Bank Zrt. a jogállami szokások durva megsértését megvalósító módszereket alkalmazva foglalta el a szállodát”. A cég a bankkal szemben jogkövető módon kívánja érvényesíteni jogait. A CIB bank július 19-én mondta fel a hévízi Rogner Hotel hitelszerződését, azt követően, hogy többszöri kísérlet után sem sikerült a szálloda előző tulajdonosait rábírni az érvényes finanszírozási szerződés betartására.

A CIB Csoport a finanszírozó társbankkal a biztosítéki szerződés alapján érvényesítette vételi jogát és beszámítás útján vásárolta meg a hévízi ingatlant. A bank tulajdonjogát bejegyezték az illetékes hatóságoknál. A bankcsoport a szálloda üzemeltetésével a Rogner International Hotels and Resorts GmbH-t bízta meg, amely 16. éve látja el ezt a feladatot.

A CIB állítása szerint a volt tulajdonosok több ízben szabotálni próbálták a szálloda üzemszerű működését, illetve az új tulajdonosokat biztosítéki joguk érvényesítésében.

Azt, hogy a budapesti székhelyű Lotus Therme Kft. miért tartja jogszerűtlennek a finanszírozási szerződést, nem sikerült megtudni, mivel Mickiewicz Zoltán ügyvezetőt nem lehetett elérni. (MTI)

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
rogner1
#1
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Milyen lesz 2012 a turizmusban?

Kiadónk társoldalai

Angol zászloNémet zászlo