Sok magyar diák és nyugdíjas ingyen utazik a szlovák vasúton

A külföldiek körében is népszerűek a Szlovákiában tavaly ősszel bevezetett, széles rétegek számára ingyenes vasúti utazást biztosító kedvezmények - jelentette a noviny.sk szlovák hírportál.

A nyugdíjasokra és a fiatalokra vonatkozó ingyenes vasúti közlekedést előzetes regisztráció mellett lehet igénybe venni, ezzel a lehetőséggel eddig csaknem 13 és fél ezer nem szlovák állampolgár élt, ami a kedvezményre jogosult összesen igényt tartó 808 ezer ember mintegy két százaléka.

"A regisztrált külföldiek az ingyenes személyszállítás keretében eddig mintegy 20 ezer utat, 1,7 millió kilométert tettek meg, ami átlagosan egy 85 kilométeres útszakaszt jelent fejenként" - mondta a noviny.sk-nak Jana Morhácová, a szlovák vasúti társaság (ZSSK) kommunikációs osztályának vezetője.

A ZSSK adatai szerint az ingyenes utazást igénybe vevő külföldiek legnagyobb hányada magyar és cseh állampolgár. A legtöbbet utazó rekorder egy cseh állampolgár, aki a kedvezmény bevezetése óta eltelt alig több, mint fél év alatt már 16 ezer kilométert tett meg a szlovák vasúton ingyen. Az ország történetében példa nélküli mértékű rendkívül széleskörű vasúti utazási kedvezménycsomag bevezetéséről tavaly ősszel döntött Robert Fico kabinetje, az intézkedés november 17-én lépett hatályba.

Annak alapján minden 15-ik életévét nem betöltött gyermek, minden 26 évesnél fiatalabb nappali tanulmányokat végző diák, illetve a 62-ik életévüket betöltött személyek és a nyugdíjasok, az ország területén térítésmentesen vehetik igénybe a vasúti személyszállítást. A másodosztályú menetjegy ingyenes megváltására jogosító kedvezmény az állami és a magánkézben lévő vasúti társaságok csaknem összes járatára egyaránt érvényes, az alól csak az Intercity és az Eurocity vonatok képeznek kivételt.

A kedvezmény szlovák állampolgárok és külföldiek által egyaránt érvényesíthető. Az ingyenes utazás 6 éves életkorig menetjegy nélkül, 15 éves korig az életkort igazoló személyi okmány felmutatásával megváltott menetjegy segítségével, a diákok esetében diákigazolvánnyal megváltott menetjeggyel, a többi kategóriába tartozó utas által pedig az utasforgalmat bonyolító társaságnál ingyenesen kiváltható igazolvánnyal vehető igénybe.

A széleskörű vasúti kedvezmények bevezetésük óta többségében pozitív visszhangokat váltottak ki, de akadtak panaszok is. Utóbbiak zömét az váltotta ki, hogy bizonyos járatokon és időpontokban jelentős mértékben megnőtt a szerelvények foglaltsága az ingyenesség miatt. Ezt a vasúti társaság egy pótlólagos intézkedéssel orvosolta, ennek értelmében minden járaton bizonyos számú férőhelyet - a kapacitás csaknem felét - a fizető utasoknak tartják fenn.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.