2012. február. 04., szombat - Ráhel, Csenge.

Spa látogatás a kórházi stressz ellen

A Flamenco szállodában pénteken fejeződött be az 1970-ben alapított Utazási és Turisztikai Tanácsadók Szövetsége (TTRA) Európai Tagozatának konferenciája, amelynek középpontjában az egészség és a wellness állt.

Az utolsó nap nyitó előadásában Kevin Turnbull, a SpaFinder marketing cég képviseletében a kommunikációs trendekről beszélt. A cég 81országban 6000 spa partnerrel tart kapcsolatot. Mivel 1998 óta a földön több idős él mint fiatal, a szakember szerint egyáltalán nem biztos, hogy a fiataloké a világ. A marketing tervezésben a az X generáció és a Y generáció mellett a nyugdíjas babyboomer eltérő igényeit is figyelembe kell venni.

A modern kommunikációs eszközök közül a hírlevelek továbbra is fontosak, ugyanakkor a cég a blog, a twitter és a facebook által kínált lehetőségeket is kihasználja. E mellett számos partnerrel kooperációban ajándék vouchereket is kínál. A voucher az utóbbi évek egyik slágerének bizonyult, különösen az e-utalvány, amely bevezetése után egy évvel már 80 százalékos részesedéssel bír a papírral szemben.

A spa trendekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az orvosi intézmények mellett működő spa központok terjedése lesz figyelhető. Egyre több helyen lesz a spa az orvosi infrastruktúra integrált része, s szerepük lesz a műtétek előtti relaxációban és a műtétek utáni lábadozás időszakában is.

Kincses Márk, a Turizmus Zrt. Marketing igazgatóságának munkatársa a külföldi résztvevőknek a turizmus 2005-2013-ig terjedő stratégiáját mutatta be, kiemelve az életminőség javításának fontosságát. Bemutatta Budapest gyógyfürdői múltját az ókortól napjainkig és levetítésre került a 30-as években a svéd televízió által Budapestről, mint fürdővárosról forgatott film néhány részlete is. Ebben az időszakban adott otthont Budapest az első szakkonferenciának és ekkor nevezték a fővárost először Európa fürdővárosának. A szakember fotókkal illusztrált ízelítőt adott az ország több híres fürdőhelyéről: Hévízről, Tapolcáról és Miskolctapolcáról, illetve a Balatonról.

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Milyen lesz 2012 a turizmusban?
Angol zászloNémet zászlo