Súlyos baleset az M3-ason - debreceni utazási iroda busza fordult oldalára

Az elsődleges adatok szerint hárman haltak meg abban a buszbalesetben, amely szombaton éjfél előtt történt az M3-as autópályán, a Miskolc felé vezető oldalon, a 133-as kilométerszelvénynél. A már felborult járműnek több autó is nekirohant - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.

Janasóczki Attila közölte: a halálos baleset Mezőkeresztes és Mezőkövesd között történt az autópályán, az utat teljes szélességében lezárták. Hozzátette: egy utasokat szállító busz ezidáig tisztázatlan körülmények között felborult. A baleset következtében három ember meghalt, többen pedig megsérültek. Janasóczki Attila közölte: a busz magyar forgalmi rendszámú volt.

A jármű balesete után további autók rohantak előbb a buszba, majd egymásnak. Kilenc személyautó és két mikrobusz ütközött. Ezek között magyar, román és ukrán felségjelzésű is van. Az MTI információi szerint a bécsi adventi vásáron jártak az utasok a busszal.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az MTI-vel közölte: az OMSZ 14 mentőkocsival érkezett a helyszínre, ahol összesen 31 sérültet találtak. "Sajnos közülük egy 13 év körüli fiú, egy 20 év körüli nő, és egy 50 év körüli férfi életét nem lehetett megmenteni, hatan súlyosabb, huszonketten könnyebb sérüléseket szereztek." A sérülteket helyszíni ellátás után a miskolci, az egri, és a debreceni kórházakba szállították. Helyszíni információk szerint az út burkolata csúszik, a szitáló köd lefagy a hidegben. A balesetet szenvedett kocsisor hosszú. Janasóczki Attila elmondta, a helyszínen melegedőbuszokban várakozhatnak azok, akiket nem kellett kórházba szállítani, vagy nem sérültek meg.

A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK Zrt.) ugyanis újabb buszokat küld, és ezekkel a járművekkel szállítják őket Miskolcra. A helyszínelést követően a tűzoltók elkezdik a roncsok eltávolítását az útról. Egyelőre azonban zajlik a helyszínelés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint. Azokat, akik könnyebben sérültek meg, a Miskolci Rendőrkapitányságra szállítják, ahol ellátást kapnak és pszichológus is segíti őket a történtek feldolgozásában. Továbbra is teljes útzár van érvényben mindkét irányban. Mezőkeresztesnél terelik le, illetve vissza az autópályára az autósokat. Az MTI helyszínen lévő tudósítója szerint sok autó torlódik.

A buszon 81-en utaztak, az összes sérült közülük került ki. Az MTI információi szerint az áldozatok közül ketten debreceniek, az egyik egy 12 éves fiú, a másik egy 44 éves férfi - ők egy lépcsőházban laktak, a harmadik pedig egy 22 éves harsányi lány. A rendőrség adatai szerint 21 a könnyű sérülést szenvedők száma, négy a súlyos sértülést szenvedőké és hárman a helyszínen hunytak el.

Két súlyos sérültnek azonnali műtétre volt szüksége az M3-as autópályán, a Miskolc felé vezető oldalon szombat éjszaka felborult busz utasai közül - mondta el az M1 aktuális hírcsatorna reggeli híradójában Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosa. A csatorna értesülései szerint ebbe a kórházba szállították a legsúlyosabb sérülteket. A súlyos balesetben az elsődleges adatok szerint hárman haltak meg, és - mint Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője korábban az MTI-vel közölte - további 28-an megsérültek.

Csiba Gábor elmondta, hogy a kórházba kilenc sérültet szállítottak. Négyen ambuláns ellátás után elhagyhatják az intézményt, öt sérültet kellett felvenni fekvőbeteg-ellátásba, és közülük kettőt azonnal meg kellett műteni. A főigazgató hangoztatta, hogy a kórház folyamatos ügyeletben dolgozik, a műtétekhez minden szükséges szakorvos azonnal rendelkezésre állt. Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a híradóban elmondta, hogy az autópályát még várhatóan 2-3 órán át zárva kell tartani.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.