hirdetés
hirdetés
2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

Szalmát égetünk Tokajban?!

Szeptemberben hazánkban konzultálnak az ICOMOS és az UNESCO képviselői a Szerencs mellett tervezett szalmatüzelésű erőmű ügyében.

hirdetés

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak (KÖH) és a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság Titkárságának az MTI-hez pénteken eljuttatott tájékoztatása szerint a szakértők a magyar kormány meghívásának tesznek eleget.

Az ICOMOS, a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa megbízásából Susan Denyer építész, a szervezet brit nemzeti bizottságának főtitkára érkezik Magyarországra, míg az UNESCO képviseletében Pierre-Marie Tricaud tájépítész, a Francia Tájképszövetség alelnöke vesz részt a misszióban.

A közlés szerint a hivatalos, úgynevezett "reaktív monitoring" látogatás célja, hogy a szakértők tanulmányozzák a tokaj-hegyaljai világörökségi helyszín megőrzési állapotát, elsősorban azt: a tervezett szalmatüzelésű erőmű milyen hatással lehet a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire. A vendégek ezzel kapcsolatban konkrét javaslatokat fogalmaznak meg.

Az UNESCO-ICOMOS tanácsadói missziók szokásos eljárásmódja szerint a két szakértő - annak érdekében, hogy minden érintett féllel konzultálva alakíthassa ki független, tárgyszerű állásfoglalását - a helyszín bejárása mellett konzultációkat folytat az illetékes állami szervek képviselőivel. A két szakember találkozik a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a KÖH vezetőivel és munkatársaival, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat vezetőivel, a világörökségi helyszínen érintett 27 helyhatóság képviselőivel, köztük Szerencs önkormányzati vezetőivel és képviselőivel, a szalmatüzelésű erőmű beruházója, a BHD Zrt. irányítóival, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsával és egyéb borász egyesületek, valamint más érintett szakmai és civil szervezetek képviselőivel.

A szakértők részletes jelentést készítenek missziójukról, amelyről tájékoztatást kap az UNESCO Világörökség Bizottsága és Magyarország. "A tanácsadói misszió eszköz ahhoz, hogy a Világörökség Bizottság dönthessen a helyszín megőrzési állapota kérdésében 2011 júniusában sorra kerülő 35. ülésszakán, másrészt segítségével Magyarország a független nemzetközi szakértők véleménye alapján megteheti a szükséges lépéseket a világörökségi helyszín értékeinek védelme érdekében és erről a 2011 januári megőrzési állapotjelentésében tájékoztathassa a testületet" - olvasható a tájékoztatóban.

A közlemény kitér arra, hogy az UNESCO-ICOMOS missziók szabályainak megfelelően a szakértők munkájuk során nem adhatnak nyilatkozatot a sajtónak, mivel megállapításaikat és jelentésüket először a küldő szervezetek részére kell benyújtaniuk.

A Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság Titkársága, miként a korábbi hasonló missziók esetében (2005: Budai alsó rakpart tervezett bővítése; 2007: Belső-Erzsébetvárosi bontások és új építések) megfelelő módon nyilvánosságra hozza majd az UNESCO-ICOMOS misszió jelentését. Erre az eddigi gyakorlat alapján várhatóan 2010 végéig kerülhet sor - zárul a kommüniké. (MTI)

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés