Szállás, rekreáció, meleg étkezés évi 450 ezer forintért

Az eddig éves szinten a tervek szerint 300 ezres keretet kínáló Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) 2012-ben már 450 ezer forintnyi összeg használható fel szállásra, evésre, sportra. Az NGM jó híre, hogy a próbaidőt követően idéntől teljes üzemmódra kapcsolt a kártya.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az Üdülési Csekket (ÜCS) leváltó SZÉP ötlete Horváth Tihamértól, a Széchenyi Gazdaságfejlesztő Társaság elnökétől, a kehidakustányi fürdő vezetőjétől származik jó másfél évvel ezelőttről. Az eredeti elképzelések sokat változtak ez idő alatt. Ezek szerint a kártyához kapcsolódó bankszámlára fizetett volna be önkéntes alapon a munkaadó a munkavállaló éves nettó jövedelmének 10 százalékáig. A befizetett összeg azonban munkavállalónként évente legfeljebb 300 ezer forintot nem haladhatta volna meg. Az összeget 18 hónapon belül fel kellet volna használni. És akkor volt még itt szó a kormány által létrehozandó, a SZÉP-hez tartozó számlákat kezelő turizmus bankról, amiből azóta nem lett semmi. Az akkori tervek szerint a kártyát csupán 20% áfa terhelte volna, a munkaadó pedig kártyára átutalt összeg 50 százalékát jóváírhatná adójából - ha vállalkozása nyereséges. A jutalékot 2,5 százalékban kívánták maximalizálni.

Alszámlák

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint idén kiteljesedik a Széchenyi Pihenő Kártya. Az NGM beszámolt: 3000 munkáltató csatlakozott a rendszerhez, 35 ezer kártyát állítottak ki, valamint 5000 elfogadó hely lett. A kártyát elég egyszer kiváltani és utalni rá a pénzt, de nem bankkártya, hanem utalvány, kizárólag a felhasználási szerződésben megjelöltekre költhető az összeg. Az évi 450 ezer forint úgy oszlana meg, hogy 225 ezret szállásra, 75 ezret rekreációra, 150 ezret pedig havi 12 500 forintos bontásban melegételre költhetnek. Az összegek alszámlákra kerülnek. Rekreáció tág fogalmába itt beletartozik a színház, mozi csakúgy mint egészségmegőrzést szolgáló szolgáltatások (lovaglás, síelés, törökfürdő stb.) Átfedések vannak; mindhárom alszámláról fizethető szállás, azaz gyakorlatilag az egész összeg elkölthető szálláshely-szolgáltatásra. Ez az Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) érdeme - derült ki a sajtótájékoztató során. Kopócsy Andrea MSZÉSZ elnök elmondta: a szövetség javasolja tagszállodái számára a szerződés megkötését a szerinte az ÜCS korszerűbb, előlegfizetésre is alkalmas, alacsonyabb jutalékkal operáló kártya elfogadására. „A hazai szállodák 46 százalékos kihasználtsága mellett van még szabad kapacitás, ennek megtöltésében segíthet a SZÉP” - tette hozzá. A SZÉP által generált forgalom Kopócsy Andrea szerint akár az ÜCS eredményeit is meghaladhatja. 2010-es adatok szerint az akkor felhasználható keret 70%-át költötték szállásra, ennek 64%-át szállodai szobára. A szállodák belföldi forgalmának 1/3-át egyenlítették ki a csekkel. Szatmáry Kristóf, gazdaságszabályozásért felelős államtitkár úgy látja, a SZÉP által generált forgalom akár fél százalékos GDP növekedést is jelenthet.

A kibocsátók közt jelenleg az OTP, K&H és az MKB szerepel, az ajtó azonban nyitva mindenki előtt, ha teljesíti a feltételeket. Ezek közt szerepel az országos hálózat megléte, minden 35 ezer főnél nagyobb településen kell személyes ügyintézésre alkalmas fiókot fenntartani. A csatlakozási kérelmeket az utazási szakma számára jól ismert Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) bírálja el.

Hideg, meleg, Erzsébet

A SZÉP melegétel-kerete mellé a munkáltató kedveskedhet még munkavállalójának további étkezési utalványokkal. A piac az Erzsébet utalvány bevezetésével jelentősen átalakult, az eddigi utalvány kibocsátóktól - Accor Service, Le Chéque Déjeuner, Sodexo Pass - a Nemzeti Üdülési Szövetség Kft. (NÜSZ) veszi át a szerepet. Az Erzsébet havi 5000 forintban maximalizált, hideg ételre felhasználható keretével együtt akár havi 30 ezer forint is juttatható kedvezményes adózás mellett a munkavállaló számára, ha figyelembe veszzük a SZÉP melegétkezési alszámláját a maga 12 500 forintjával, illetve azzal a 12 500 forintnyi, üzemi étkezésre felhasználható kerettel, melyet a telephelyükön ilyen egységgel rendelkező munkahelyek dolgozói kaphatnak.  

A január első napjától hatályos, módosított személyi jövedelemadó (szja) törvény vezette be az Erzsébet-utalványt, melyet korábbi sajtóhírek szerint a Magyar Posta erre létrehozott leányvállalata, a Posta Paletta hozott volna forgalomba. Erről már nincs szó - derült ki pénteken az NGM-ben. Ugyanakkor a posta érintett a kiszállításban, átvételben és visszagyűjtésben. Más állami cégekkel is tárgyalások folynak legköltséghatékonyabb megoldás érdekében - mondta Guller.
Az étkezési utalványok esetében szintén átmeneti lesz az idei év, a három francia cég által kibocsátottak év végéig érvényben maradnak az újak feljövő rendszere mellett. Mi több, az átmenet biztosítása végett az Erzsébet-utalvány, mely idővel szintén várható elektronikus kártya formájában, 2012-ben felhasználható meleg étel fizetésére is. Az utalvány - mint azt dr. Guller Zoltán, a NÜSZ ügyvezető igazgatója hangsúlyozta - a piaci alapú gazdaságélénkítő SZÉP-pel ellentétben elsősorban szociális jellegű, melyet erősíthet az a szándék, hogy a forgalmazásból befolyt összeget a Soltész Miklós által koordinált Erzsébet-program keretében szociális üdültetésre, mindenekelőtt gyermektáboroztatásra fordítják. Guller szerint ez 2 millió felhasználó esetén akár 10 milliárd forintot is jelenthet. Jelenleg 600 ezer munkavállaló kapja, számuk folyamatosan bővül - tudutk meg.

Megtudtuk: az utalvány felhasználásáról megállapodás született eddig a CBA, Coop és Reál hálózatokkal. Újságírói kérdésre reagálva, mely szerint tárgyalnak-e multikkal illetve, hogy az álatluk fizetendő jutalék magasabb-e mint a hazai üzlethálózatoké Guller Zoltán elmondta: 3-6% között változik a jutalék mértéke, mely azon múlik, hogy a szerződő fél fizikai értelemben mekkora mértékben járul hozzá az utalvány forgalmázáshoz.

A köz terhei

A SZÉP-Kártya nem köztehermentes. Az adóalapot 1,19-cel fel kell szorozni, majd a kapott szorzatnak 10%-a EHO-ra, 16%-a SZJA-ra megy. A jutalék 1,5% lesz. 2009-ben számos alkalommal merült fel az üdülési csekk megadóztatása, az akkori ellenzék tiltakozott az utalvány bármilyen mértékű megadóztatása ellen. Akkoriban, amikor a válság - ha nem is a jelenlegihez fogható mértékű, de - szorongatta a turizmust, az akkori felelős miniszter, Gyenesei István felvetette, hogy az addigra már - némi túlzással - akár téli gumi cseréjére is alkalmas üdülési csekk szolgáltatási köreit leszűkítsék, hogy az utalvány azt a célt szolgálja, amire létrehozták: a munkavállalók és családtagjaik illetve a szociálisan rászorulók üdülését.

Idén még Üdülési Csekkel is

Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) volt elnöke a SZÉP kiötlésekor még cáfolta, hogy a rekreációs kártya bevezetésével megszűnne az Üdülési Csekk. Megszűnik, ebben az évben még használhatók az utalványok. A jelenleg forgalomban lévő, bő 10 milliárd forint értékű csekkek 2012. december 31-ig használhatók fel. Eddigre az ÜCS kivezetésével megbízott NÜSZ elvégzi a munkát - tájékoztatott Dr. Guller Zoltán. Sokan dohogtak a szakmából: lassú a SZÉP bevezetése, a szerződött szolgáltatók számának növekedése, ugyanakkor túl gyors az ÜCS kivezetése. Nem lassú - cáfolt Körtvélyesi László, a SZÉP bevezetését felügyelő miniszteri biztos hozzátéve, hogy 2011. december 31-ig csak szálláshelyek csatlakozhattak, a kártyát is csak itt fogadták el. Év közepére akár 20 ezer szerződött szolgáltató is lehet a rendszerben - biztatott.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.