hirdetés
hirdetés
2012. május. 25., péntek - Orbán.

Támogatási szerződés aláírás a Hévíz Turizmus Marketing Egyesületnél

Nagyléptékű fejlődés indul el Hévízen hamarosan a turizmus fejlesztés területén, melynek eredményei már a 2010-es szezonban tapasztalhatók lesznek.
hirdetés
A város több pontjára kerülnek információs terminálok, melyeken a vendégek programokat, szállásokat és éttermeket kereshetnek, emellett számos útbaigazító tábla és térkép is segíti majd a tájékozódást. Kerékpáros termékfejlesztés indul, melynek keretében térképek, útjelölések készülnek, és egész napos kerékpáros programok is megvalósulnak. A garantált programok mellett városi animáció is várja a fürdőváros látogatóit. A Hévíz Turizmus Marketing Egyesület a Nyugat – dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséghez a „Balatoni Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek támogatása” címmel megjelent felhívásra benyújtott, „A Desztinációs együttműködés további erősítése Hévízen, az „élet forrásánál” című pályázat támogatási szerződésének aláírásával hivatalosan is megkezdődik a projekt megvalósítása. A támogatási szerződés aláírására 2010. március 19.-én került sor. A szerződést aláírták Dr. Hegedűs Lajos a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület elnöke, és Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója. A szakmai bizottság 47.158.000 Ft támogatást ítélt meg, mely támogatás az 55.480.000 Ft-os összköltségvetéssel megvalósuló projekt 85%-át finanszírozza majd. A projekt a turistáknak szóló látványos elemek mellett számos kutatási, fejlesztési, képzési és szervezési elemet tartalmaz, ami a vendégigények pontosabb meghatározását és kielégítését teszik lehetővé. A pályázat előkészületeiben nagy segítséget nyújtott Hévíz Város Önkormányzata, az egyesület tagjai valamint a helyi civil szervezetek, akik részvételére a megvalósítás során is számítunk. A megvalósítás 15 hónapot ölel fel, mely hónapok alatt a projekt keretében az alábbiakban részletezett tevékenységeket valósítja meg az Egyesület. Az Egyesület bízik abban, hogy mindezen fejlesztésekkel kényelmesebbé teheti a vendégek itt tartózkodását, valamint a város által nyújtott szolgáltatások színvonalát emelheti. Célzott marketing tevékenységgel pedig továbbra is népszerűsíteni tudja a város értékeit. (Sajtóközlemény)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés