hirdetés

Több mint 20 százalékkal nőtt a SZÉP Kártya feltöltés

Több mint 20 százalékkal nőtt a SZÉP Kártya feltöltés - adta hírül a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóközleményében.

hirdetés

Az idei első két hónapban 10,9 milliárd forintot töltöttek fel a Széchenyi Pihenőkártyákra, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 22 százalékos növekedést jelent. A költés ennél is dinamikusabban, 26 százalékkal emelkedett, elérve a 10,4 milliárd forintot. Töretlen tehát az az erőteljes növekedési trend, ami a SZÉP Kártyát az utóbbi bő egy évben jellemezte. A feltöltés összege tavaly már meghaladta a 90 milliárd forintot, ami rekord volt a kártya történetében. Mostanra már 26 500 munkáltató közel 1 millió 300 ezer dolgozója használ SZÉP Kártyát. A SZÉP Kártya bevezetésének elsődleges célja a belföldi turizmus élénkítése volt. Ezt a célt maradéktalanul sikerült elérni: 2010 és 2015 között a belföldi vendégéjszakák száma 29 százalékkal, a szálláshelyek belföldi vendégektől származó bevétele pedig 64 százalékkal nőtt, amiben meghatározó szerepe volt a kártyának.

Tavaly a magyaroktól származó szállásdíj-bevétel több mint ötöde a pihenőkártyának volt köszönhető. Mivel vidéken a belföldiek adják a forgalom kétharmadát, illetve a turizmusban foglalkoztatottak 76 százaléka Budapesten kívül dolgozik, egyértelmű, hogy a kártya a vidéki gazdaság fejlődése, a vidéki munkahelyek megőrzése szempontjából is kulcsfontosságú. A SZÉP Kártya a turizmusban és annak multiplikátor hatása révén sok más ágazatban kifejtett keresletélénkítő hatása mellett társadalmi szempontból is fontos célt szolgál: hozzájárul ahhoz, hogy az emberek üdüljenek, pihenjenek, aktívan töltsék el a szabadidejüket, ami a testi és lelki egészég alapvető feltétele.

(forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium, Vendég&Hotel Online)
Share on Tumblr

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint visszaáll a rend Tunéziában?

Kiadónk társoldalai