Több mint ötvenezer látogató a Békéscsabai Sörfesztivál és Csülökparádén

(MTI) - Több mint ötvenezren keresték fel a Békéscsabai Sörfesztivált és Csülökparádét. A rendezvény zárónapján vasárnap a csülökpörkölt főző versenyen 128 csapat közel hatszáz kilogramm húsból készítette a pörköltet.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

 A csülökfőző versenyre az ország más tájairól neveztek be csapatok, érkeztek versenyzők Erdélyből és más határon túli területekről. A versenyen 128 bográcsban főtt a pörkölt vasárnap délelőtt - mondta el a rendezvény főszervezője és házigazdája, Bora Imre az MTI-nek.
    A versenyen részt vett Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, a fesztivál fővédnöke, aki emlékeztetett arra, hogy a hungarikumokról szóló szakmai kiállítást és vásárt 2001 óta rendezik meg Békéscsabán. A gasztronómiai hagyományokra épülő mezőgazdasági termelés és élelmiszeripar felkarolása és népszerűsítése a települések számára nyújt alternatívát megélhetést és munkát - mondta Domokos László az MTI-nek. Az ÁSZ elnöke példaértékűnek nevezte a békéscsabai fesztiválon megnyilvánuló szakmai és civil összefogást. A rendezvény a versenyen részt vevő emberek munkájáról és az előállított termékek megbecsüléséről szól - tette hozzá.
     A csülökfőző versenyen a zsűri elnöke Budai Gyula volt, a szakmai elnök Prohászka Béla mesterszakács, olimpiai bajnok. A tagok között számos elismert hazai és nemzetközi gasztronómiai szakember mellett részt vett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese, Gazsó L. Ferenc.
    A fesztivál kiemelt médiatámogatója 2013-ben az MTVA lett, a fesztiválon vendégként vett részt Böröcz István, a cég vezérigazgatója, aki az MTI-nek a békéscsabai fesztiválról elmondta: nagy figyelmet érdemlő fórum, amely a hazai agrárgazdaságról, a magyar földről, a helyi kötődésekről és a tájegység tradicionális ízeiről szól. Hozzátette: a rendezvény tartalmának és mondanivalójának országos közvetítése a közmédia számára küldetést jelent és kötelezettséget. A fesztivál négy napja a szórakozás és a kikapcsolódás mellett Békés megye megtartó erejéről és jövőjéről is fontos üzenetet küld számunkra. Professzionális fesztiválról van szó, amely nagyon sok szolgáltatást foglal keretbe - hangsúlyozta.
     A békéscsabai csülökpörkölt hungarikummá nyilvánítását kezdeményezik a fesztivál szervezői és a helyi gasztronómiai szakemberek, hasonlóan a karcagi birka pörkölthöz. Az ötletről Budai Gyula úgy vélekedett: a fesztivál kinőtte magát, már hagyománya van, ahol a békéscsabai csülökpörköltet megyei sertésből és csak csülökhúsból főzik, egyéb húsrészeket nem tartalmaz. A békéscsabai csülökfőző verseny hasonló szintre jutott, mint más gasztronómiai fesztiválok jellegzetes termékei. Ezt a nevet Békéscsabának meg kellene őriznie, le kellene védetnie, hogy el tudja foglalni méltó helyét a hungarikum termékek között - mondta.

Forrás: MTI


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.