2012. február. 22., szerda - Gerzson.

Több százmillió forintnyi bor veszett kárba a villástargonca miatt

Egy villástargonca balesete miatt megsemmisült egy 1 millió dollár értékű borszállítmány Ausztráliában - írja a KultúrPart.

A 2010-es Mollydooker Velvet Glove bornak 200 dollár (közel 40.000 Ft) palackja. Sparky Marquis borász szíve majdnem megszakadt, amikor megtudta, hogy a 462 ládányi bor kárba veszett. „Azt mondták, hogy amikor kinyitották a konténert az úgy nézett ki, mint egy gyilkossági helyszín. De legalább isteni illata volt!” – mondta a borkészítő.

Az is kiderült, hogy a most elpusztult bormennyiség kb. egyharmada az egész éves termésnek. Jelenleg azzal foglalatoskodnak a munkások, hogy átnézik mind a 462 ládát, hátha meg lehet menteni valamit. A szállító cég szerencséjére a bor biztosítva volt.

A vállalat szóvivője, Brett McCarthur elmondta, sosem fordult még elő hasonló baleset a cégnél, mely évente 20.000 konténert mozgat. „Nagyon nehezemre esett felhívni Sparky-t” – tette hozzá McCarthur. (forrás: KultúrPart)

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Milyen lesz 2012 a turizmusban?

Kiadónk társoldalai

Angol zászloNémet zászlo