Több vendég az idei Forma-1 alatt2010. július 29. 14:43
Kis mértékben nőtt a szálláshelyi foglalások száma a Forma-1 idejére - ismertette Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke. A növekedés ugyan csekély, 2009-hez viszonyítva 3-5 százalékpontos változásról beszélhetünk. Ez azonban mindenképpen jó hír – mondta a Napi Turizmusnak Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) elnöke. Tavalyi évben a válság hatására alaposan visszaesett a Forma-1-re látogatók száma. Az idei növekedés a gazdasági környezet javulása mellett betudható annak is, hogy izgalmas verseny várható idén – véli Erdei. Az MSZSZ elnöke tájékoztatott: nem csupán Budapesten, de még az agglomerációban lévő szállodákban is növekedést mutattak ki a szövetség által készített reprezentatív felmérés révén. Korábbi Forma-1-es versenyek alatt előfordult, hogy a főváros és 50 kilométeres körzetében nagyítóval sem lehetett szobát találni. Erdei János bízik benne, hogy tovább növekszik a foglaltság a verseny napjáig. A Hungaroring tájékoztatása szerint tavaly 184 ezren mentek el a magyar versenyre, a külföldiek aránya mintegy 80 százalék volt. Erdei János becslése szerint a Magyar Nagydíjra érkező külföldiek nagy többsége kereskedelmi szálláshelyeken száll meg. A fővárosi szállodáknak nagy lemaradást kell behozni, különösen régiós vetélytársaikhoz képest. Jóllehet, nőtt a vendégforgalom 2010 májusáig, ez azonban nem járt együtt a árbevételek növekedésével. Az okok közt főhelyen áll a válság miatt kialakult gyilkos árverseny. (Napi Turizmus/MTI) Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
|
Legolvasottabb
Legtöbb hozzászólás
|
|