Tokaji lett az év pincészete

A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék Patricius Borháza lett az idén az év pincészete, a 2002-ben alapított díjat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége képviselői adták át csütörtökön a Bodrogkisfalud határában lévő társaságnak.

Az Év Pincészete címmel azt a borászatot jutalmazzák, amely a legtöbbet tette bel- és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széleskörű népszerűsítéséért az adott évben.

Molnár Péter birtokigazgató, a Patricius Borház Kft. ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott: a Patricius a tokaji borvidék egyik meghatározó borászata, a borkészítésen túlmenően aktívan részt vesznek a térség kulturális életének szervezésében is.

A borház filozófiájának fontos része, hogy nagyra becsülik Tokaj-Hegyalja tradícióit, "tisztában vagyunk vele, hogy elődeink sokat elértek és azt is tudjuk, hogy ezeket a hagyományokat kell újra éleszteni és tovább adni, tradíció, érték, egyediség, egyensúly" ezek fejezik ki hitvallásunkat - tette hozzá.



A birtokigazgató szólt arról is, hogy a szőlő feldolgozásakor gravitációs technológiát alkalmaznak, amely a "legkíméletesebb" technológia, és lehetővé teszi a szőlőben termett értékek megőrzését, megőrződik a bor gyümölcsössége, hagyják érvényesülni a talajból származó ásványosságot. A borház borai Európa és a tengerentúl számos országába eljutnak.

A borház értékesítési nettó árbevétele 319 millió forint volt 2015-ben, jóval meghaladva az előző év 251 millió forintos bevételt. Ebből az export-bevétel csaknem 77 millió forintot tett ki. A 300 millió forint jegyzett tőkéjű kft. 2015-re 9,5 millió forint nyereséget számolt el, a megelőző év 24 milliós vesztesége után. Saját tőkéje 2015-ben 226 millió forint volt.

Forrás: MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.